- Így jutottunk el a tanulási folyamat legproblematikusabb részéhez: a felidézéshez.
Olvasóink is tanúsíthatják, hogy hiába érti valaki, és hiába jegyezte meg az anyagot - ha nem tudja reprodukálni, visszaadni, "bizonyítani a tudását", nem sokat ér vele.
A felidézéssel kapcsolatban alapvető annak tisztázása, hogy csak az ún. számonkéréses helyzetben (felelés, dolgozatírás, feladatlap-kitöltés, vizsga) sikertelen valaki, vagy általában az. Az utóbbi esetben a tanulási technika mond csődöt, az előbbi esetben viszont egyértelműen pszichológiai, pszicho-fiziológiai vagy pszicho-vegetatív problémáról van szó.
A tanulási technika mond csődöt abban a már jelzett esetben, amikor az illető érti, amit olvas, és azt hiszi, hogy tudja is. Az is az alkalmazott technika hibája, ha valaki túl keveset vagy túl sokat (!) foglalkozott az anyaggal, illetve, ha túl hosszú idő telt el - ismétlés nélkül - a rögzítés és felidézés között.
Irányítsuk most figyelmünket a számonkéréses helyzet csődjeire.
Ezekben az esetekben egyértelmű, hogy nem a tanulási technika helytelen alkalmazása okozza a sikertelenséget, hanem a hivatkozott lelki és még valamilyen - de mindig lelki eredetű - probléma.
Ilyen lehet az ún. debilizáló (bénító, gátló) szorongás, amelynek jellemzője, hogy feladat-helyzetben lép fel (minden számonkéréses helyzet ilyen), és amely szükségszerűen vegetatív tüneteket vált ki. A sikertelenség oka éppen az, hogy az illető a tüneteire (szédülés, szív-problémák, verejtékezés, vizelési inger, gyomor-béltraktusbeli tüntetek) kénytelen figyelni, s ezért nem tudja elmondani, leírni stb. azt, amit egyébként kitűnően tudhat.
Sikertelenséget válthat ki pszichés alapon az ún. szenzitizáció is: ilyenkor az illető hiperérzékeny az érzelmileg fenyegető, veszélyes, negatív ingerek iránt - árulást, bűnt, gyengeséget szimatol minden ártalmatlan helyzetben is. Természetesen önmagáról is lesújtó véleménye van: a negatív én-kép, az önértékelés zavara önteljesítő próféciaként hat feladathelyzetben. Tovább nehezíti az illető helyzetét, hogy rosszindulatot, ártó közreműködést (pikkelést, betartást, szándékosan rossz súgást, stb.) tételez fel - és emiatt előbb-utóbb tapasztal is - a környezetében a tanárok, tanulótársai stb. részéről.
Önteljesítő próféciaként működhet a destruktív kritika következtében kialakult-rögzült negatív énkép is. Ha a respektábilis személyek (szülők, szeretve tisztelt rokonok, tanárok, barátok stb.) azt mondják vagy sugallják, hogy az illető buta, ostoba, korlátolt, ügyetlen, s az érintett személy mindezt külső és belső tényezők miatt elfogadja - nos, nem lehet csodálkozni, hogy bármilyen alapos készülés ellenére is rosszul teljesít (sorozatban...).
(Zárójelben, de új bekezdésben szólok a respektábilis személyek másik hibájáról és annak negatív következményeiről. Előfordul, hogy a szülők - mert ezt a hibát legtöbbször ők követik el - okosnak, eszesnek, nagyon is értelmesnek "kiáltják ki" az átlagosnál gyengébb képességű gyereküket. Ez azért is helytelen, mert a gyerek előbb-utóbb rájön arra, hogy ő bizony nem okos, nem értelmesebb az átlagosnál, sőt... És ettől kezdve egyszerűen nem hiszi el a szülő - egyébként igaz - szavait sem. Tehát, szülőtársaim: csak az igazat!)
Rontja a teljesítményt az ún. szocio-fóbia is (amit egyesek a ma oly divatos pánik-betegséggel azonosítanak). Ez beteges iszonyt jelent a társak jelenlétében való szerepléstől, súlyosabb esetben az egyszerű létezéstől is. Ilyenkor nemcsak a felelés sikertelen, de - a kialakult vegetatív tünetekre való kényszerű reagálás miatt - általában nem tud, mert nem képes a tudásának megfelelő szinten teljesíteni az érintett személy. Előfordul, hogy idegenek jelenléte nem zavarja a szocio-fóbiást - no de hát teljesíteni általában ismerősök előtt kell!
Ezekben az esetekben - mivel nem a tanulási technika a ludas - célszerű szakembertől: pszichológustól, pszicho-pedagógustól vagy pszichiátertől kérni segítséget. Az ő közreműködése eredményeként szüntethetők meg a kudarcok, és nemcsak a tanulás, számonkérés terén. Így az egész személyiség fejlődhet.
Bővebbet: www.csikyantal.hu
