Csíky Antal

Feloldozás

 (filmnovella)

Lekötött lélekkel

A hegy tetején valami ég

valami lángol minden este

és hív

A tűz kibontja szirmait

illatától megremeg

a könnyűvérű levegő

Ha elmehetnék

 csak megülnék

és nézném összehúzott szemmel

a fényt

Hamar felfigyeltem a gyerekre. Nem úgy, bár először csak azt vettem észre, hogy a záraknál, redőnyöknél matat valaki, de aztán megláttam az arcát – rettenetes volt: annyira meztelen, hogy elszégyelltem magam.

          Mikor meglátta a kocsit, erőltetett közöny hűlt a vonásaira, majdnem olyan bántó, mint amilyen a felnőttek arcán feszül; csak ez jobban fájt: holttükör szemét elviselhetetlennek tartottam.

          Lehalkítottam a  vevőt, felerősítettem a rádiót, és kikönyököltem az ablakon. Mert jött. Lassan, de jött felém.

- Vártam már, seriff - mondtam, mikor a kocsihoz ért.

Láttam, hogy nem tudja mihez kapcsolni itt ezt a szót. Majdnem elmosolyodott, de aztán mereven félrenézett, s csak állt ott, testsúlyát váltogatva lábain.

- Üljön be, főnök – mutattam az ajtóra.

-                         Bizalmatlansága csak akkor múlt el, amikor beült és elfeledkezett végre rólam, aki most nyugodtan gyönyörködhettem kinyíló szemében, amint a derengő zöld, kék és piros lámpák fölé hajolt, hogy aztán hátradobja magát, s a hangszóróból kiszűrődő beszédfoszlányok alapján hunyt szemei elé rajzolja egy elvetemült, ügyes bűnöző üldözését, mely csakis az ő vezetésével lehetne eredményes.

 A világ legtermészetesebb mozdulatával nyúltam a rádiótelefonhoz, s a előírtnál jóval rejtélyesebben közöltem a központtal, hogy hamarosan megvacsorázom.

A szertartás után farkasszemet néztünk. Megpróbáltam ugyan kacsintani egy kicsit, de ő rögtön összevonta a szemöldökét – hát úgy tettem, mintha megint csak a szemhéjam remegett volna.

 - Megfoghatom? – kérdezte, és egy bizonytalan mozdulatot tett a készülék felé.

 - Halkítsd le – feleltem maximális lezserséggel, de azért rácéloztam a szabályzóra, a forgatás irányát is mutatva: nehogy árulónak tartson, aki meg akarja őt alázni .

            Ezzel lett ismét teljes a varázslat.

            A rádió lehalkítása után már fesztelen kíváncsisággal leltározta a felszerelésemet, nem hagyva ki a hátsó ülésen heverő sapkát sem. Pillantása nehezen szakadt el a pisztolytáskámtól, a váll-lapomig emelkedett, majd újból lehullt. Kis csend után mintegy bejelentette:

            - Szakaszvezető.

            Önkéntelenül is megnéztem főtörzsőrmesteri rendfokozatom jelzéseit: az ezüst csík valóban annyira megfeketedett már, hogy alig ütött el a váll-lap anyagától.

            Feltekertem az ablakot, a mikrofont úgy fedtem be a tenyeremmel, mintha adásban lennék:

            - Hogy ne ismerjenek fel – súgtam.

            Nem látszott különösebb meglepetés az arcán.

            - Értem – közölte. – És a valóságban?

            - Vezérkari, titkos nyomozó főtörzsőrmester.

            - Gondoltam – mondta. – És mire spécizte rá magát?

            Sokatmondóan néztem rá.

            - Rendben van. De ha kitalálom, bólint?

            - Azt szabad.

            - Kémelhárító – mondta rövid tűnődés után.

            Megnéztem az olajat.

            - Gyilkosság és ölés.

            - Hideg.

            - Betöréses rablás – mondta kissé csüggedtebben, és láttam rajta: rövidesen undok alaknak fog tartani.

            - Langyos – feleltem, és kinyújtott mutató ujjammal megfúrtam kissé egy vaskos páncélszekrényt.

            - Mackódöntők! – kiáltott fel. De aztán az eszébe juthatott az előbbi mozdulatom, és a szeme sarkából sértődésre készen lesett rám: éreztetni fogom-e, hogy súgtam.

            Elismerően bólintottam.

            Rövid csend után csak úgy mellékesen kérdezte meg:

            - Az internpollal tartja a kapcsolatot?

            - Naponta.

            Megnyugodtunk mind a ketten.

            Néztem a békés alkonyatot, a házakat, ahogy gubbasztottak a hegyek előtt. Tetejük – valamennyi szigorúan megkötött, színehagyott kendő. Szerettem volna mindent elfelejteni.

            A gyerekre néztem: ő a jobboldali ablakból figyelte a tájat. Tudtam: kevesebbet és többet lát, mint én.

            Rágyújtottam.

            - Eljönnék magához felügyelőnek – mondta. – Vagy inkább tanítson ki magánnyomozónak.

            - A fotócellát ismered?

            Sokáig tűnődött a válaszon, aztán összeszorította a száját, elfordult, úgy dünnyögte:

            - Még nem voltam sitten.

            - Nem érdekes – mondtam azonnal, és megfogtam a vállát -, hidd el, ma már nem érdekes a sitt. De a fotocella elve a mackósok ellen is jól bevált.

            Féltem, hogy újra közbeszól valamit elhallásból, ezért gyorsan elmondtam a lényeget. Azt hiszem, megértette.

            - És maga ölt már? – kérdezte, mintha eddig is csak erről beszéltünk volna.

            Tudtam, hogy nem hazudhatok, hallgatnom sem szabad sokáig. Azt is tudtam, hogy ő nem tehet semmiről.

            Bólintottam.

            - Rendesen?

            - Igen – feleltem, és féltem.

            - Hányszor?

            Felemeltem azt a rohadt ujjamat.

            - Nem számít – mondta vigasztalva. – Az a fontos, hogy ölt.

            - Nagyon fontos? – kérdeztem rekedten.

            - Persze.

            - Értem. És miért?

            - Hát, hogy megtanuljon! Mi lenne, hogy valaki megtámadná, és akkor derülne ki, hogy maga nem tud ölni?! Úgy lelőnék, mint a pinty!

            - Igazad van… Illetve lőlapon is megtanulhat az ember…

            - Úgy érti: táblán? De hát az áll! A gyilkos meg mozog, leveti magát a földre…

            Csak ezt ne mondtad volna.

            Békés alkonyat.

            Végigsimítottam a fején, menekültem:

            - Okos vagy, főnök. De a lőlapot is lehet ám mozgatni. És fordítani is, meg minden.

            Elhallgattuk, néztük egymást. Aztán ő újra a pisztolytáskámat figyelte, elengedhettem magam. A szemhéjam úgy verdesett, mint a felgombostűzött lepke szárnya.

            - De azért maga ölt, ugye?

            - Igen – mondtam, és feléje fordultam, összeszorítva a fogaimat, hogy legalább ne látsszék ez a rohadt remegés.

            - És teljesen megölte azt a gyilkost?

            Bólintottam.

            - És ő?

            Ő is teljesen megölt engem, mondtam volna legszívesebben, de tudtam, hogy nem értené meg.

            - Ő nem akarta megölni magát? – hallottam sürgető kérdését, mert látni már egyáltalán nem láttam, csak bent valahol, irgalmatlan fényben éreztem a két sötét foltot: a férfi és a fiú árnyékát, ott, ötvenhatban, a téren.

            - De igen.

            Közben a nagyobbik folt ott bent valahol előreküldte a gyereket, aki célzott és lőtt. Láttam felvillanni a torkolattüzet. „Mire vársz? – sziszegte Bálint, a járőrtársam. – Nekem gyerekem van, ha nem tudnád!” Ő is gyerek, mondtam, és a férfit kerestem, de fedezte magát. Akkor a fiú egy sorozatot adott le ránk.

            - És? Le is lőtte?

            - Megölte a bajtársamat. Engem pedig megsebesített.

            - A bajtársát úgy lelőtte, hogy meghalt?

            - Azonnal.

            - De maga megbosszulta!

            A lábára céloztam. A lövés pillanatában a földre vetette magát, a férfi mellé. Agyonlőttem. Aztán a férfit is. Kilőttem az egész tárat: egyszerűen képtelen voltam levenni az ujjam az elsütő billentyűről. Közben a pufajkám könyökén átütött a vér.

            - Mennyit akartak elvinni? – kérdezte másodszor, sürgetve.

            - Tessék?

            - Úgy értem: mennyi pénz volt a mackóban.

            - Persze, a pénz a mackóban. Sok volt, rengeteg.

            - Tízezer? Százkilencvenezer?

            - Több. Több millió.

            - Mondhatom! És magyarok voltak?

            - Hogy magyarok-e?... Nem, nem magyarok.

            - Oltári. Most már értem, hogy miért tartja maga naponta a kapcsolatot az Internpollal… Van még cigije? Nagyon szívesen hoznék.

            - Rendes vagy, de van még.

            - Akkor elugrok a géppisztolyomért. Világít, amikor lövök. Svájci. Hozzam?

            - Klassz lehet. – Alig tudtam beszélni. – Tudod, mit? Inkább fagyit hozzál, felügyelő.

            A zsebébe gyűrtem a pénzt. Láttam, hogy ezt a mozdulatot is fényképezi.

            - Milyet hozzak?

            - Puncsot, ha van.

            - Sok mazsival?

            - Naná.

            - Oké, nagyfőnök – mondta, és elporoszkált.

            Néztem, néztem, ahogy ment ott az úton, de már rég nem láttam. Nem őt láttam – az a másik gyerek feküdt előttem: valószínűtlenül kicsi arca hideg és merev volt. A hajamba markoltam: a kezemben maradt, néztem.

            Nem tudom, hányadik hívójelet hallottam meg. A parancsnok megígérte, hogy megfenyít, ha még egyszer kikapcsolok engedély nélkül. Értettem. Elindultam a kijelölt útra. Kábé öt perc múlva jutott eszembe a gyerek, azonnal visszafordultam, nem volt ott. Így nem jöhettem el, vártam.

            Rágyújtottam, de nemsokára el is nyomtam a cigit, és mindenből kihullva, kábán, egyre erősödő fejgörccsel bámultam a szerelvényfal lámpáit a sűrűsödő estében. Aztán, amikor már úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, hirtelen nagyon világos és egyszerű lett minden: rájöttem, hogy meg kell várnom a gyereket, csak meg kell várnom őt, és minden rendbe jön.

            Felhívtam a központot és hazudtam, aztán kikapcsoltam és vártam.

            Nem szoktam hazudni, talán azért sikerült ilyen jól. Igen, nagyon jó volt: pontosan azt mondtam, ami történhetett volna, s amit mindenki meg kell értsen, különösen az, aki csak egy kicsit is ismer, és tudja, hogy mennyire szeretem a gyerekeket. Azt hazudtam, hogy van itt egy kisfiú, akit elküldtek fagylaltért, de a szomszéd cukrászda zárva volt, messzire ment, és most nem talál vissza – haza kell kísérjem, várják.

          Ahogy kimondtam magamban így, személytelenül, hogy várják, egyszer csak megéreztem, hogy megint itt van az öregember. Naponta eljött hozzám, hosszú ideje már, azóta. Borotválkozás közben az arcomra rajzolódtak a vonásai, velem volt magányos sétáimon, elalvás előtt megfogta és szótlan áhítattal tartott a tenyerében az asszonyom mellét. Megszoktam és megszerettem az öregembert: hasonlítottunk egymásra. Álmomban néha eggyé forrva hűlt ki az arcunk – kis fájdalmat éreztem, de nyugodtan ébredtem ilyenkor.

            Beszélni nem beszélt soha. Nem szólt semmit most sem, csak nézett, aztán bólintott, kikászálódott a kocsiból, és leült a téren egy padra.

*

Tavasztól őszig mindig kiült így esténként az öregember a térre. Újságot vagy könyvet soha nem vitt magával, az embereket se nézte, legalábbis nem lehetett észrevenni. Csak ült ott, szokatlanul. Ezt kellett mondani, és  valóban így volt: az egyik karját a pad támlájára fektette mindig, kézfeje – száraz, halott virág – lecsüngött. Egyébként szabályos öregember volt; talán kiegyensúlyozottabb, derűsebb, mint magányos társai.

            De ez az este más volt. Különös volt az egész nap. Délelőtt becsapták az öregembert a boltban: húsz forint helyett tízből adtak vissza. Nem a pénz fájt az öregembernek, hanem a méltánytalanság. És az, hogy nem hittek neki. A vezető nagyon udvariasan beszélt: Talán nem tetszett jól látni, mondta, és azt is felajánlotta, ugyancsak udvariasan, hogy azonnal lerovancsolja a pénztárosnőt  –  de az öregember nem ezt várta.

            Akkor a vezető udvariasan elköszönt, minden jó kívánt, és elment  –  ez is nagyon fájt. A pénztárosnő hallgatott, a többiek se ripakodtak rá – nem törődtek vele. Megszégyenülten jött ki a boltból, mintha ő rövidített volna meg valakit.

            Nemigen ebédelt az öregember, hamar ledőlt. Mikor szokása szerint a jobb oldalára fordult, hogy kímélje a szívét, bár még soha nem volt rá panasza, orvoshoz évek óta nem járt; alig, hogy a jobb oldalára fordult, a halott felesége hangját hallotta a fülében: a nevét mondta. Megrémült, felült. Ijedtsége mögött is pontosan érezte, és talán ez volt a legszörnyűbb az egészben, hogy most valami rendkívüli dolog történik, ami több önmagánál: valaminek a kezdete, jelzés. Közben eltűnt a hang, és ez is olyan rettenetes volt, iszonyú, hogy rendkívüli volta ellenére is észlelni lehetett a keletkezését és az elmúlását, mint a mindennapos dolgoknak – valami vasmarkába fogta az öregember szívét, és szorított egyet rajta.

            Talán melegebb lesz, gondolta magában az öregember, és kimondta hangosan is:

            - Biztos megváltozik az idő.

            Gyakran szokott így beszélni, meg-megszólította a dolgokat: kellett a torkának, a hangszálainak a beszéd; de most egyáltalán nem tartotta természetesnek, hogy valaki, aki egyedül van egy lakásban, szavakat ejtsen ki, hangosan.

            Akkor puhán, lassan és persze valószerűtlensége miatt iszonyúan megmozdult alatt az ágy. Az öregember páni félelembe esett; nevetséges, csapkodó mozdulatokat téve feltápászkodott; apró remegések futottak végig karja lágy, csüngő húsán. Meg fogok őrülni, gondolta, és zokogni kezdett lerogyva.

            Látomásokba zuhant: karcsú ívek közt emelődött, egy pillanatra eléje villant egy kisgyerek arca, aztán – minden átmenet nélkül – a gépteremben volt  valahol: a műhely egy olyan pontján, ahonnan mindent látott, önmagát is, amint ott állt a homályos, csöndes, bár nagy sebességgel forgó tengelyek, a várakozó indítókarok között; az olaj nyugodt, súlyos tavát látta a teknőkben, de felbontva, mintha belülről nézné…

            - Egyedül vagyok – mondta ki hangosan, józan tárgyilagossággal, amikor feleszmélt –, nem jó egyedül, nem maradhatok így.

            És végtelen nyugalmat érzett magában, mintha máris rendeződött volna minden.

            És kiült az öregember   a padra, ismét szokatlanul, és várt. Figyelte az utca forgalmát, az elsuhanó kocsikat és a sétálókat. Nők és férfiak jártak arra, párosan, csoportban vagy egyedül -   de a magányosak is valahova mentek, valakihez vagy valamiért. Válogatott közöttük az öregember, a kiválasztottat egyszerűen leültette a lakásában, és figyelte, beilleszkedik-e a környezetbe. Ám mindig megzavarta valami: egy fejtartás, egy kézmozdulat, vagy akár a mozgás ritmusa. Így jutott el a gyerekekhez. Tudta, hogy közülük itt nem válogathat, de azért figyelte őket is: azt akarta, hogy legyen mihez mérnie a gyermekotthon lakóit, ha elmegy majd hozzájuk. Mert abban már biztos volt, hogy elmegy.

            Egy nagyobbacska fiúra gondolt, aki már fogékony, de még formálható. Akit megtanít majd szép lassan mindenre. Aki betölti majd az űrt, amit gyermekei felnőtté válása és felesége halála keltett. Lázadozás nélkül fogadta mindkét csapást: elve volt, hogy egy bizonyos idő eltelte után a szülő nem szólhat bele a gyermekei életébe; a feleségéről már évek óta tudta, hogy gyógyíthatatlan, így ajándéknak vett minden napot. Halála így is megrendítette, érezte, hogy belőle is rengeteg elpusztult, megsemmisült – de nem átkozódott, nem panaszkodott, önmaga előtt sem. Csak készülődni kezdett.

            Ezt sem látványosan – olyan volt, legalábbis ő úgy érezte, mintha innen is nyugdíjba menne… Most, ezen a különös estén jutott eszébe először, hogy mit is kell neki átadnia és kinek? És egyáltalán, mit fogadna el tőle például ez a gyermek?

            Lassan sétált feléje a fiú, a fagylalttal egészen elfoglalta magát, ő nyugodtan figyelhette. Szép, tiszta arca volt – az öregembernek, nem tudni, miért, fiatalkori emlékei közül egy vetkőző lány képe lett egyre élesebb, aki szelíd, megadó mozdulatokkal bontotta le a haját, mielőtt az övé lett volna; nem szégyellte emlékét az öregember, így, ebben a szituációban sem: őszintén és becsülettel szerette azt a lányt.

            - Fiam – szólította meg a gyermeket.

            A kisfiú tisztelettudóan és szolgálatkészen állt elé:

• Így jutottunk el a tanulási folyamat legproblematikusabb részéhez: a felidézéshez.

Olvasóink is tanúsíthatják, hogy hiába érti valaki, és hiába jegyezte meg az anyagot - ha nem tudja reprodukálni, visszaadni, "bizonyítani a tudását", nem sokat ér vele.

A felidézéssel kapcsolatban alapvető annak tisztázása, hogy csak az ún. számonkéréses helyzetben (felelés, dolgozatírás, feladatlap-kitöltés, vizsga) sikertelen valaki, vagy általában az. Az utóbbi esetben a tanulási technika mond csődöt, az előbbi esetben viszont egyértelműen pszichológiai, pszicho-fiziológiai vagy pszicho-vegetatív problémáról van szó.

A tanulási technika mond csődöt abban a már jelzett esetben, amikor az illető érti, amit olvas, és azt hiszi, hogy tudja is. Az is az alkalmazott technika hibája, ha valaki túl keveset vagy túl sokat (!) foglalkozott az anyaggal, illetve, ha túl hosszú idő telt el - ismétlés nélkül - a rögzítés és felidézés között.

Irányítsuk most figyelmünket a számonkéréses helyzet csődjeire.

Ezekben az esetekben egyértelmű, hogy nem a tanulási technika helytelen alkalmazása okozza a sikertelenséget, hanem a hivatkozott lelki és még valamilyen - de mindig lelki eredetű - probléma.

Ilyen lehet az ún. debilizáló (bénító, gátló) szorongás, amelynek jellemzője, hogy feladat-helyzetben lép fel (minden számonkéréses helyzet ilyen), és amely szükségszerűen vegetatív tüneteket vált ki. A sikertelenség oka éppen az, hogy az illető a tüneteire (szédülés, szív-problémák, verejtékezés, vizelési inger, gyomor-béltraktusbeli tüntetek) kénytelen figyelni, s ezért nem tudja elmondani, leírni stb. azt, amit egyébként kitűnően tudhat.

Sikertelenséget válthat ki pszichés alapon az ún. szenzitizáció is: ilyenkor az illető hiperérzékeny az érzelmileg fenyegető, veszélyes, negatív ingerek iránt - árulást, bűnt, gyengeséget szimatol minden ártalmatlan helyzetben is. Természetesen önmagáról is lesújtó véleménye van: a negatív én-kép, az önértékelés zavara önteljesítő próféciaként hat feladathelyzetben. Tovább nehezíti az illető helyzetét, hogy rosszindulatot, ártó közreműködést (pikkelést, betartást, szándékosan rossz súgást, stb.) tételez fel - és emiatt előbb-utóbb tapasztal is - a környezetében a tanárok, tanulótársai stb. részéről.

Önteljesítő próféciaként működhet a destruktív kritika következtében kialakult-rögzült negatív énkép is. Ha a respektábilis személyek (szülők, szeretve tisztelt rokonok, tanárok, barátok stb.) azt mondják vagy sugallják, hogy az illető buta, ostoba, korlátolt, ügyetlen, s az érintett személy mindezt külső és belső tényezők miatt elfogadja - nos, nem lehet csodálkozni, hogy bármilyen alapos készülés ellenére is rosszul teljesít (sorozatban...).

(Zárójelben, de új bekezdésben szólok a respektábilis személyek másik hibájáról és annak negatív következményeiről. Előfordul, hogy a szülők - mert ezt a hibát legtöbbször ők követik el - okosnak, eszesnek, nagyon is értelmesnek "kiáltják ki" az átlagosnál gyengébb képességű gyereküket. Ez azért is helytelen, mert a gyerek előbb-utóbb rájön arra, hogy ő bizony nem okos, nem értelmesebb az átlagosnál, sőt... És ettől kezdve egyszerűen nem hiszi el a szülő - egyébként igaz - szavait sem. Tehát, szülőtársaim: csak az igazat!)

Rontja a teljesítményt az ún. szocio-fóbia is (amit egyesek a ma oly divatos pánik-betegséggel azonosítanak). Ez beteges iszonyt jelent a társak jelenlétében való szerepléstől, súlyosabb esetben az egyszerű létezéstől is. Ilyenkor nemcsak a felelés sikertelen, de - a kialakult vegetatív tünetekre való kényszerű reagálás miatt - általában nem tud, mert nem képes a tudásának megfelelő szinten teljesíteni az érintett személy. Előfordul, hogy idegenek jelenléte nem zavarja a szocio-fóbiást - no de hát teljesíteni általában ismerősök előtt kell!

Ezekben az esetekben - mivel nem a tanulási technika a ludas - célszerű szakembertől: pszichológustól, pszicho-pedagógustól vagy pszichiátertől kérni segítséget. Az ő közreműködése eredményeként szüntethetők meg a kudarcok, és nemcsak a tanulás, számonkérés terén. Így az egész személyiség fejlődhet.

Bővebbet: www.csikyantal.hu

Először a két harmadik szem: a

két hatos csakra kapcsolódik össze,

s mert mindkettőnknél ez a csakra

a lélek székhelye, mikor

testi szemünk tekintete

is összekapcsolódik és kutatva,

de önnön lényegét is felmutatva

a másik szemébe merül,

bennünk, köröttünk és fölöttünk

a két lélek is összekapcsolódik,

átjárva egymást, s így a két könyök

s a két tenyér segédcsakrái is

aktiválódnak, és az ölelés

feltranszformálja az energiát

mindkettőnk aurájában, s az ujjak

elindulnak végigsimítani

az ötös, majd a négyes

s a hármas és a kettes felszinét,

el-elidőzve az egyes s a kettes

határmezsgyéjén,

s közben fönt a két

ötös fonódik össze, mert a csók

csak így tud megszületni, s mert a két nyelv

megindítja a testnedvek s a

 behatolás és a befogadás

szent, kölcsönös cseréjét,

ezért a két test

végpontot váltva a hatvankilences

pozíciójában találja meg

a kettesek s az ötösök

keresztegyesülését, amikor

duplán cserélődnek a nedvek is,

hogy elgyengül mindkettőnk hármasa,

és már csak a másiknak akar adni,

s fogadni mindent, ami tőle jön,

és megszolgálni lágyan vagy vadul,

ahogy éppen a pillanat kivánja,

hogy azután

egy újabb végpontváltás

következményeként

ismét s végleg a helyére kerüljön minden:

minden csakra és minden testrész

hites párjával egyesüljön,

összekeverve a fenti s a lenti

energiákat és a nedveket,

hogy létrejöjjön a harmónia,

amely valóban mindent egyesít

lent és fent, megőrizve a

hatvankilences keresztízeit,

 elegyítve a végleges helyek

nyálaival és zamataival,

hogy új rándulás és elernyedés,

behatolás és befogadás váljék

uralkodóvá, mivel ez

 és csak ez a ritmus hozhatta

létre a végső, szent egyesülést

a kettesek s az ötösök között,

miközben a hatosokban s fölöttük:

a hetesekben és a végtelenben

ott lüktet és lebeg mindkettőnk

most e testekhez kapcsolódó,

mindent látó és tűrő és

mindenen eltűnődő,

magányos, békés, halhatatlan lelke. 

2. A következő teendőnk a megértett anyag megjegyezése.

 Bevonhatjuk a megjegyzés-rögzítés folyamatába a technikát is!

Fontos, hogy milyen sorrendben tanulunk.

Apropó, idő!

• Lényeges az is, hogy tanulás közben ne legyen melegünk, de ne is fázzunk, jó legyen a világítás, kényelmes a szék, egyenes háttal, megtámasztott derékkal üljünk, s a lábunkat ne húzzuk magunk alá, mert az rontja a vérkeringést.
• És mi legyen a háttér-zajjal?

• A folyadék, konkrétan a víz kedvező hatásáról köztudott, hogy segíti a sejtek közötti kommunikációt -, szóljunk most arról, hogy az alkohol bizonyosan rontja a tanulás hatásfokát, de nem segíti a kávé és a fekete tea sem. Nemcsak azért, mert ezek az anyagok drogok, s így blokkolják a mellékvesét, függőséget és kellemetlen mellékhatásokat váltanak ki, hanem azért is, mert hatásuk elmúltával még fáradtabb, még kimerültebb az ember. A víz mellett ezért jó szívvel csak a rostos, nem szénsavas, vízzel higított gyümölcslevet lehet ajánlani (a cukros limonádé helyett is citromleves vizet).
• Teli gyomorral nem lehet tanulni, mert az emésztéshez vérre van szükség, ezért vagyunk álmosak egy-egy kiadós étkezés után: mivel a vér jelentős része a gyomorba kerül s így kevesebb jut az agynak. Az igaz, hogy "a madár is akkor énekel a legszebben, ha üres a begye" - de ezt inkább a művészeti alkotásokkal kapcsolatban értelmezhetjük az emberre (írás, festés, komponálás), a tanulás hatékonyságát nem segíti a korgó gyomor.
• Segít viszont a tudati technológia: a fény-hang készülék - az agytréner. A David 2001 mentális fitness computer névre hallgató számítógép bizonyos B és C programjai egyrészt a memóriát fejlesztik, másrészt kifejezetten a megértett anyag elsajátítását, rögzítését könnyítik (közel húsz éves praxisom alapján nyugodtan ki merem jelenteni), de segítik a vizsga letételét is (ezt is megerősíthetem saját élményeim alapján).

Villám-lazítás

• a megértésre,
• a megjegyzésre
• és a felidézésre.

Szexuális szerepeink szerveződése

Hányszor lerágott csont! És mégis, milyen kevesen tudunk higgadtan, tárgyilagosan, érzelemmentesen beszélni róla! De miért kellene így beszélni a szexről? Miért tagadnánk, hogy megérint maga a szó is?

OSGOOD tanulmánya óta egyébként is tudjuk, hogy minden érzékelés-észlelés, így a kimondott (vagy leírt) szavak percepciója is, első lépcsőben érzelmi-indulati-hangulati töltésű. Itt dönti el valami bennünk, hogy számunkra emocionálisan milyen a szó jelentése: pozitív, biztató, kellemes - vagy éppen az ellentéte...

1. A szex "elemi ösztön"

Vitathatatlan, hogy eredendően nálunk, embereknél is az. S megdöbbenünk néha, hogy mennyire az. Hiszen milyen erős késztetés, drive, motiváció!

És ugyanakkor (vagy mégis) - a freudi szublimalizáció, vagy a több ezer évvel idősebb, "Kundalini-felemelése" folyamat jelzi, hogy nemcsak uralni és irányítani vagyunk képesek, de transzformálhatjuk: a felismerhetetlenségig átalakíthatjuk. A tájékozatlanok közül ki gondolná, hogy a művészi teljesítmény, vagy akár a szent dühvel, megszállottan végzett bármilyen munka, tevékenység ebből az ősi, szent erőből, energiából (és információból) táplálkozik a szó szoros értelmében!

És mégis (vagy ugyanakkor) - micsoda változásokat hoz létre legtöbbünk szexuális viselkedésében is egy kis alkohol vagy más drog! Biztosan ez is szerepet játszik ezért az ún. nemi erkölcs elleni bűncselekmények (főleg az erőszakos közösülés) elkövetése és az alkohol (vagy más drog) fogyasztása közötti összefüggésben. De az autoagresszió "csúcsa": az öngyilkosság elkövetésének hátterében is hányszor érhető tetten másodlagos okként a szexuális élet ellehetetlenülése vagy súlyos zavara, amely esetleg önmaga is oka, de következménye is lehet az alkohol- vagy más drogabuzusnak...

2. A szex endokrinológia (a belső elválasztású mirigyekkel foglalkozó tudományterület)

A szervezet három nagy reflektáló része és működési ága az idegrendszer, a belső elválasztású mirigyek rendszere és az immunrendszer. Leggyorsabban az ideg-, leglassabban az immunrendszer reagál a külső (vagy éppenséggel belső) hatásra. A belső elválasztású mirigyek (a BEM) rendszere olyan szempontból is "középső", hogy az információk túlnyomó többségét a másik két rendszertől kapja. Ez is magyarázza, hogy az idegi vagy az immunállapot változásaira miért reagál olyan érzékenyen a nemi működés.

A női ciklus, a terhesség, de még a szoptatás is, s végül a menopausa látványosan mutatja a BEM és a nemiség kapcsolódását. A tüszőrepedés és a nemi vágy alakulásának összefüggése közismert (ma már egyre több publikáció foglalkozik a "nehéz napokban" tapasztalható libidó-növekedéssel is). A terhesség bizonyos szakaszától tapasztalható aszexuális viselkedésnek is BEM alapja van (a felépítményt a következő pont tartalmazza). A szoptatás és a BEM összefüggéseit mutatja a menses és a szoptatás kapcsolódása (vagy éppenséggel váratlan, meglepetésszerű elválása, amikor nemkívánt terhesség jöhet létre). A klimax BEM-meghatározottsága gúnyolódás és vicc szintjén is közismert. Az ilyenkor alkalmazott hormonkezelés sok káros következménye - hál' istennek - főleg a betegnek beteg által történt "felhomályosítása" során fogalmazódik meg, a valóságban a szakszerű beavatkozás korántsem annyira veszélyes.

A férfiaknál a látványos problémák (elsősorban az erektilis diszfunkció, vagyis a merevedési zavar) és a korai magömlés hátterében nem annyira BEM-jellegű tényezők szerepelnek (l. 3. pont). Észrevehető viszont idős korban a férfi nemi hormonok csökkenésének hatása az agresszivitás szintjére (a brutális apából gyengéd nagyapa válik), és az érzelmi-hangulati labilitásra (könnyezés, sírás és más "nőies viselkedés, illetve kitörés").

3. A szex pszicho-neurofiziológia (lelki-idegélettan)

A kifejezés fordítása szó szerint nem értelmezhető. Arra a közismert tényre utal csupán ez a szókapcsolat, hogy az idegi és az élettani folyamatokat (s végső soron az előző pontban ismertetett BEM működés is ilyen!) befolyásolják a lelki történések és állapotok. (Vonatkozik ez a harmadik nagy reflektáló rendszerre és működésre: a belső védekezésre is - így jött létre önálló diszciplínaként a pszicho-neuroimmunológia.)

Minden megnyilvánulása a szexualitásnak lelki és idegi meghatározottságú is tehát - és fordítva: minden szexuális megnyilvánulás hatással van a lelki és az idegi állapotra, folyamat(ok)ra is. E megállapítás idegi minősítése nem igényel példálózást, hiszen közismert tényekről van szó. Kevésbé ismert, ezért inkább erről szólok: a szexuális működés zavarainak lelki eredetéről, hangsúlyozva, hogy - mint a szóösszetétel jelzi - elválaszthatatlan egymástól a három összetevő.

Ritkán, de előfordul (és ma már meri vállalni sok érintett), hogy valaki lelkileg nem tud azonosulni a biológiai/fiziológiai nemével. A közelmúltban volt rá magyar példa, hogy a házaspár mindkét tagja ezzel a problémával küzdött - szerencsére megtalálták a műtétsorozatot vállaló kórházat.

Enyhébb változata e problémának, amikor az illető elfogadja a nemét, de szexuális izgalmat, vágyat csak homoerotikus ingerekre és homoszexuális társ mellett érez, feltételezve, hogy ő maga az ellenkező nem tagjaként öltözködhet. (Az ilyen ún. transzvesztita férfi tehát nőnek öltözve éli ki tulajdonképpen homoszexuális késztetését, miközben ugyancsak férfi partnerének pl. a mensesre hivatkozva nem "tudja" azt nyújtani, amit az várna. Például ezért vállalkozik mintegy kényszeredetten az egyébként általa nagyon is kívánt orális szexre - természetesen nem kölcsönös /69/ pozícióban, hiszen akkor lelepleződne!)

Ha lehet így "fokozni" a mondanivalót, még enyhébb változata a pszicho-szexuális zavarnak az ellenkező nem ruhadarabjaihoz való kóros vonzódás. Már amennyiben kórosnak minősíthető, ha a szexuális izgalom és/vagy kielégülés feltétele az ilyen ruhadarabok gyűjtése, simogatása, viselése, a genitáliák és/vagy az erogén zónák azokkal való ingerlése (fetisizmus).

Pszicho-szexuális probléma húzódhat meg az erektilis diszfunkció és/vagy az ejaculatio praecox (korai magömlés) hátterében is, ahogy az előző pontban jeleztem. A feltételes mód arra utal, hogy nem minden esetben pszicho-szexuális probléma okozza ezeket a zavarokat - ezért célszerű andrológushoz fordulni az okok feltárása céljából. Ugyancsak pszicho-szexuális eredetű zavar a nőknél kialakulható ún. másodlagos anorgazmia (ez esetben korábban volt orgazmus, csak elvesztette az illető ezt a képességét), valamint a vaginizmus (a hüvely /vagy csak bemenete/ olymérvű görcsös összehúzódása, amely lehetetlenné teszi a behatolást.

Ugyancsak az előző pontban írtam arról, hogy a terhes nők viselkedése egy bizonyos idő után aszexuálissá válhat. Ilyenkor gyakran pszichés eredetű a változás: morális, higiéniás vagy más szempontok (a magzat féltése fertőzéstől stb.) válthatja ki a szexualitás elutasítását (ritkán, de előfordul a "mór megtette a kötelességét, a mór mehet"-attitűd ilyen hatása is a férj közeledtének, sőt jelenlétének elutasításában).

4. A szex nemi élet

A szó szótári jelentésének ez a megközelítés felel meg a legjobban, amely azonosítja a szexualitást az egész nemi élettel. A nemnek megfelelő viselkedéstől, megjelenéstől, öltözködéstől kezdve a nemi felvilágosításon keresztül a nemi betegségek gyógyításáig és megelőzéséig minden belefér ebbe a felfogásba - feltételezve az illető tudatos és aktív jelenlétét.

Már óvodás kortól megfigyelhető, hogy másként viselkednek a gyerekek ellenkező nemű(ek) jelenlétében, s bizony még a szociális otthonok legidősebb, önmagukkal még törődni képes és szándékozó lakói is ezt teszik.

Tapasztalhatjuk, hogy a másnemű ember puszta jelenléte motiválhatja a viselkedést, illetve befolyásolhatja még a szóhasználatot (trágárság kerülése vagy éppenséggel gyakoribb alkalmazása) és a munka intenzitását is (egyesek mintegy a másiknak, a másikért dolgoznak szebben, jobban - vagy éppenséggel "lazábban"). Udvariasabb, a nehézségeket jobban tűrő - avagy kockázatkereső és -vállaló - viselkedés is gyakrabban tapasztalható ellenkező neműek hatására.

A szabadidő tervezését és eltöltését is áthatja, sokszor meghatározza a szexualitás. Házaspároknál, együttélőknél, de együttjáróknál is gyakori, hogy a munkaszüneti napokra tervezik nemcsak a szeretkezés(eke)t, de a nemiséggel áthatott szórakozást - s ehhez nemcsak a szórakozóhelyek alkalmazkodnak, de felkészülnek rá pl. a videokölcsönzők, sőt a kábeltévék műsorszerkesztői is.

A nemi élet minősége, gyakorisága igen nagy szóródást mutat. Jelenleg együtt, egyszerre tapasztalható:

a promiszkuitás: a nemi partner igen gyakori, különösebb válogatás nélküli cseréje, a külső kapcsolat(ok) fenntartása, a hármas vagy nagyobb csoportos szex preferálása;

a hűség, a monogám attitűd;

valamint a részleges vagy teljes aszexualitás (a "white love", amelynek a petting a csúcsa);

és az aktus kerülése, amely együttélőknél, együttjáróknál is jelenthet akár többéves "kihagyást", a kapcsolat fenntartása mellett.  

5. A szex örömforrás

Az ezt az elvet vallók számára a szex - szerelemmel vagy "csak úgy", párral vagy egyedül - a kellemes, jó érzés, az önfeledt szórakozás, a testi-lelki öröm, a kielégülés, a teljes kikapcsolódás és a töltekezés, a regenerálódás, vagy csak a jó közérzet, a pozitív énkép forrása.

Szexi vagyok. Vonzó vagyok - állapítja meg magáról valaki, és ez kellemes, jó, izgató érzéssel tölti el. És vigyáz magára, a szépségére. Nézegeti majd simogatja magát az orgazmusig/magömlésig. (Gyakran akkor is, ha párkapcsolatban él, mert így jobb, vagy mert így is jó, és legyen így is.)

A szegény ember szórakozása, mert ingyen van - mondták régen (és mondják ma is egyre többen).

Feldob. Fiatalít. Energiát ad. Jót alszom utána. Meghozza az étvágyamat. Jöhet a világ a hátamra púpnak - mondják, gondolják, érzik. És így van.

6. A szex az erotika tudattalanja

Az erotika (mint görög-latin eredetű szó) "az érzékiség, a nemi ösztön lelki megnyilvánulása" - áll az idegen szavak szótárában. "Névadójánál": az Erosznál azonban ez is olvasható: "Vágyódás és törekvés a jó, az igaz és a szép iránt".

Ezért választottam ezt a címszót: az erotika tudattalanja a szex. Mert az érzékiséget, a nemi ösztön lelki megnyilvánulását úgy hatja át a szexualitás, mint a tudatot a tudattalan. S úgy irányítja is. Viszonyuk olyan, mint a jéghegy és a vízből kiemelkedő csúcsa. Az egyik egyáltalán nem látszik. S a kettő mégis egy, ugyanaz. S a nem-látszó rész a nagyobb, a súlyosabb - de csak a látszót ítéljük meg. Messziről csak az érzékelhető...

És ezért nem számít bocsánatos bűnnek - sőt: semmiféle bűnnek nem számít -, hogy nemcsak egy szép virágot, tárgyat, jelenséget, de egy szép emberi testet is gyönyörködve szemlélünk. Csak tudjunk róla, tudatosuljon bennünk, hogy ilyenkor - mármint gyönyörködve szemlélve egy szép emberi testet - ott van letagadhatatlanul a szexualitás is. A tudattalanban, abból kisugározva, de ott van. Miközben vágyódunk és törekszünk a jóra, az igazra és a szépre. Milyen jó is és milyen gyötrelmes dolog embernek lenni!

7. A szex a szerelem alfája és omegája

Igen: így kezdődik a szerelem, hogy a nő vágyat érez a férfi iránt, érzi, hogy ezzel a férfivel jó lenne a szex (hogy ne mindig a férfi aspektusából nézzük a dolgokat), hogy e mellett a férfi mellett van egy kis szexuális kisugárzás, hogy végre egy férfias férfi - és aztán, majd, később valamikor beteljesülnek a vágyak, és a nő megállapíthatja, hogy ez az, amit ő már akkor érzett, tudott...

A szememre lehet vetni, hogy hány szerelem születik személyes találkozás nélkül (levelezés, telefon, csak olvasnak-hallanak egymásról...) - én meg azt mondom, kérdezem inkább, hogy ez bizonyosan szerelem?, illetve: és a vágyakozás, az ábrándozás, az álmodozás az ismeretlenről, a még sohasem látottról, az nélkülözi a vágyat, a szexualitást? Meg, hogy hogy is vagyunk azzal a bizonyos plátói jelzővel? Nincs ebben egy kis pejorativitás?

Szex lehet szerelem nélkül, nagyon jó kis szex is előadható így (nem is kicsi...) - de szerelem nincs szex nélkül (legfeljebb még vagy már - de arról azt is tudjuk-érezzük, hogy még vagy már, de nem az igazi!).

Alfája a szerelemnek a szex, mert a megtetszés, az észrevevés, az odafigyelés a másikra csak ezen a (mint láttuk, sokáig tudattalan) csatornán indulhat, és omegája, mert elválaszthatatlan a szerelem a szextől - akkor is torzónak éljük meg az ilyen kapcsolatot, sőt, magát az érzést, ha kényszerű, külső okok miatt nem kapcsolódhatnak össze a testek.

Vigyük ad absurdum a dolgokat: korlátozhatja, illetve lehetetlenné teheti az összeérést, egymás érintését a partner kórházba vagy börtönbe kerülése, tartós külföldi kiküldetése stb. Mi mindent megtesznek, megteszünk azért, hogy titkon, lopva, súlyos konzekvenciákat kockáztatva, megalázó helyzeteket is felvállalva, de legyen testi kontaktus is!

8. A szex kommunikáció

Pontosítsunk: egy sajátos metakommunikáció a szex. Ismeretes, hogy maga a metakommunikáció egyrészt a testbeszédet jelenti, másrészt pedig a verbális (a szóbeli) kommunikáció vokális (itt: hangbeli) kiegészülését.

A szexepil ma már meghonosodott a magyarban is - valakinek a megjelenésében, a mozgásában, a viselkedésében rejtve jelenlévő olyan sajátosság, amelyet tudatosan nemigen vagyunk képesek megfogalmazni, de hat: választ vált ki a partnerben, és észleli az azonos nemű, potenciális vetélytárs is.

Az is közismert, hogy a metakommunikáció gyakran ellentétes a szóbeli közléssel - de a partner ilyenkor mindig a metakommunikatív üzenetet tartja-tekinti hitelesnek, gyakran tudattalanul, teszem hozzá.

Mit jelent ez?

Nem kevesebbet, mint azt, hogy a szavainkkal képesek vagyunk valótlant állítani, de a viselkedésünkkel nem (leszámítva néhány csalót, házasság-szédelgőt, aki kemény munkával begyakorolta, hogy ne csak szavai, de gesztusai stb. is hitelesnek tűnjenek). Következésképpen, ha valakinek hazudunk a szavainkkal, leleplezzük magunkat a viselkedésünkkel, s ő - mint írtam, gyakran tudattalanul - tudomásul veszi ezt a diszkrepanciát (itt: meg nem felelést), és a viselkedésünket fogadja el hitelesnek, arra reagál.

A szexualitást illetően érvényesül ez már egymás mint lehetséges partner észlelése során is, és a későbbiekben, a szexuális együttlét (nem csak az aktus, hanem az ún. hódítás, udvarlás, csábítás, elő- és utójáték stb.) folyamán.

És természetesen mindeközben bármit is teszünk, az mind-mind kommunikáció (is), amely szóbeli választ vagy válaszviselkedést is kivált...

Természetesen az is válaszviselkedés, ha a partner nem viszonozza azt, amit kap tőlünk. Csak sokan ezzel is úgy vannak, mint a szóbeli kommunikáció során: a dialógus helyett monológot preferálnak - vagy nem is várnak választ a partner viselkedés-nyelvén, vagy a "szavába vágnak", "mondják a magukét"... S aztán csodálkoznak, hogy a végső reagálás a számukra "kedvezőtlen" lesz.

A címben a második szó a "szerepeink". Ez a szó itt pszichológiai és szociológiai értelemben van jelen. Részben a freudi orális, anális és (főleg) a fallikus fejlődési szakasz szexuális identitásának (én-azonosságának) kialakulására, részben pedig a pre-, majd az "igazi" pubertásban, továbbá az ifjú- és a fiatal felnőttkorban lejátszódó nemi azonosítás-azonosulás folyamatára utal.

Néhány szerző - így e sorok írója is - úgy látja, hogy amint a szocializáció is az élet végéig folytatódik, úgy a szexuális önazonosítás-önazonosulás is bármikor változhat, amíg (nemi) életünk tart: bővülhet, új anyaggal gazdagodhat - vagy szűkülhet, szegényedhet, illetve módosulhat, átstrukturálódhat élmények hatására, vagy a nemiséggel kapcsolatos attitűdjeink változásának következtében. (Igen szélsőséges, de élő példa a szerep bármikor végbemehető drasztikus változására a transz-szexualitás következtében a nem teljes elutasítása alapján történő "átoperálás".)

Végül a "szerveződése" szó arra utal, hogy e szerepeket nem mások "osztják ki" ránk, ám nem is mi dolgozzuk ki őket tudatosan, akaratlagosan. Ehelyett - nem lebecsülve a velünk született adottságokat, hajlamokat, képességeket s a tanult, "szerzett" tulajdonságokat, attitűdöket, végső soron tehát a külvilág, a "másik", az "Ő" s a "többiek" jelentőségét sem - végül is részben törvényszerűen, részben viszont "spontán" alakulnak ki, jönnek létre s változnak (mint írtam, hitem szerint életünk végéig). Ez esetben is igaz tehát az a rubinsteini megállapítás, miszerint a külső okok a belső feltételeken keresztül hatnak. Fontosnak tűnik itt az autoreguláció megemlítése: a személyiség önszerveződését és önszabályozó képességet jelzi ez a kifejezés.

S ha most együtt, egyszerre ízlelgetjük a cím szavait, először talán a "vertikális" jelzőre asszociálhatunk: szexuális szerepeink szerveződése kézenfekvően arra a folyamatra utal, amely születésünktől (fogantatásunktól!) kezdődik s tart - ahogy jeleztem, szerintem - (nemi) életünk végéig.

Mégis, talán megengedhető, hogy ebben a dolgozatban egy horizontális nézőpontot kínáljak fel, mely talán kevésbé kidolgozott, s így érdekesebb kirándulásra hívja az Olvasót.

Nos, figyeljük ezt az alliteráló címet, pontosabban érzelmi hatását!

Irányítsunk figyelmünket a szavakra külön-külön, majd együttesükre!

A "szexuális", mint latin eredetű jelző azt jelenti, hogy nemi, a nemi élettel kapcsolatos, arra vonatkozó. Jellemző viszont, hogy főnév formájában (szexualitás) a szó teljes alakját csak ritkán, nagyon hivatalos szövegben használjuk, az élőbeszéd mellett gyakran írásban is a rövidebb, bizalmas jellegű alakja (szex) szerepel. Jelentését pedig sokan leszűkítik mind a melléknévnek, mind a (teljes alakú) főnévnek: főleg és elsősorban vagy kizárólagosan a nemi aktus jelzésére használják (lásd a bizalmas-szellemeskedő: "Ne szexuálj ki velem!" stb. kifejezést). Azért kell hangsúlyozni ezt, mert nem mindegy, hogy a szó láttán-hallatán a nemi élet vagy az aktus "ugrik-e be". És könnyű belátni, hogy ha a főnév jelentése torzult, akkor valószínűleg a jelző is inkább a nemi aktussal kapcsolatos és nem a nemi élettel...

9. A szex: én és a Másik 

A szexről sem lehet úgy beszélni, hogy C. G. JUNG munkásságát ne érintsük. Ebben a pontban két jungi kategóriát kell említenem: a címben szereplő Másikat és az extro-introverziót.

A Másik, így nagy M-mel, nem a partnert jelenti, hanem a bennem elfojtottan, megtagadottan élő Árnyékot (ez is jungi szóhasználat): azt a részét a személyiségemnek, amelyet nem tudok, nem akarok elfogadni, felvállalni. Ebben - témánkat illetően - egy olyan "tabu" is benne van, mint az ellenkező nemű szülő iránti tiltott, meg nem engedett s ezért elfojtott szexuális vágy. Ez a vágy játszik aztán szerepet abban, hogy a partnert - tudattalanul - ehhez a szülőhöz hasonló személyben keressük.

Megnyilvánul a Másik abban is, ahogy néha - magunknak is érthetetlenül - a partnerrel viselkedünk. A dolgok jellegénél fogva ez az én-idegen viselkedés inkább az aktusközeli tetteinkben figyelhető meg, s főleg orgazmus előtt, alatt és utána közvetlenül - azokban a percekben, vagy végtelennek tűnő pillanatokban, amikor, József Attila szavaival, a "kultúra úgy hull le" rólunk, "mint ruha... a boldog szerelemben".

Nos, ezért válik frigiddé, anorgazmiássá néhány olyan nő is, aki korábban mindig örömöt talált a szeretkezésben: fél attól, hogy mi lesz vele, mit tesz, mit sürget vagy enged meg pusztán azért, mert elvesztette a helyzet és viselkedése felett a kontrollt...

Beszélni kell róla, hogy az Árnyék, a Másik diktálja nemegyszer a furcsa, szokatlan, először én-idegen, néha már a perverzitást vagy a patológiát súroló, illetve meg is valósító viselkedést is.

Kicsit "vigasztalásként" hadd fejtsem ki - ugyancsak JUNG alapján -, hogy az individualizáció (itt: felnőtté, érett személyiséggé válás) során bensővé válnak, elfogadottak lesznek az Árnyék, a Másik normái is. Ezért kiegyensúlyozott az érett személyiség - és ezért éretlen a szexuálisan aberrált, perverz... Csak néhány utalás a kriminalitásra. Az erőszakos közösülés elkövetője elsősorban nem a szex miatt motivált - neki az okoz örömöt, hogy látja, érzi, átéli a másik félelmét, megalázódását, s ugyanakkor feldobja az az izgalom, hogy lebukhat, elfoghatják, ha nem elég ügyes és szerencsés... A pedofil és/vagy a gerontofil - tehát a gyermekekkel, illetőleg az idősebbekkel erőszakoskodó (bár nem mindig pontos ez a kifejezés, néha nagyon is gyengéd az elkövető) - szexuálisan minden esetben éretlen személyiség...

Legalább ekkora "falat" az extro-introverzió kategóriának (a személyiség ún. kifelé-, illetve befelé fordultságának, irányultságának) és a szexnek a kapcsolata.

"Hasonló a hasonlónak örül", és "Az ellentétek vonzzák egymást" - de sokat halljuk-olvassuk ezeket az egymásnak teljesen ellentmondó, latin eredetű közmondásokat!

Témánkat illetően az a dilemma, hogy mire szövetkeznek a pár tagjai. Mert, ha valaki "közönséget" keres, akinek előadhatja gondolatait, megmutathatja magát, akkor helyes, ha extrovertáltként introvertált társat választ. És fordítva: ha valaki közönség akar lenni introvertáltként, hogy ő hallgathasson, figyelhessen, akkor keressen extrovertált társat... De! Mindketten tudják, hogy az ágyban nem lesz béke és örömködés! Hiszen, amíg az extrovertált csapongó, hűtlen, nagyétvágyú, ám gyakran a villámközösülés híve, illetve egy új póz fontosabb, mint az orgazmus, főleg, mint a partner orgazmusa - addig az introvertált éppen az ellentéte ennek!

Meg kell tehát alaposan gondolni és fontolni, hogy mire keresünk társat: inkább beszélgető vagy inkább szeretkező partnert akarunk - hiszen láthatjuk, hogy a kettő együtt objektíve nem fordulhat elő!

Akkor is így van ez, ha egyesek állítják, hogy az extro- és az introvertált között ún. centrovertáltak is vannak, akik tehát keverék-típusúak. Nos, az újabb neurofiziológiai kutatások és kísérletek kizárják ezt az elegyet: velünk született tulajdonságként vagy inkább extro-, vagy inkább introvertáltak vagyunk.

Előfordulhat viszont, hogy míg a tudatos énünk extrovertált, addig a Másik, az Árnyék inkább introvertált. Ez a magyarázata annak, hogy bizonyos esetekben, helyzetekben az extrovertált személy látszólag introvertált viselkedést tanúsít. Tapasztalható ez néha a szex területén is.

10. A behatoló és a befogadó a szexben

A klasszikus tao szimbólum a jin és a jang egyensúlya - erre utal a fehér alakban látható fekete és a feketében ott lévő fehér pont (amelyben ismét az ellenkező szín szunnyad). Ismerjük a jelzőket is: a jin hűvös, nyirkos, befogadó, passzív, érzelmes, tudattalan, holdjellegű, nőies - míg a jang meleg, száraz, behatoló, aktív, értelmes, tudatos, napjellegű, férfias...

Az előző pont alapján természetesen az is világos, hogy a Másik, az Árnyék úgy is felfogható, mint a jinben lévő jang és a jangban ható jin - íme az ágyban meg-megnyilvánuló erőszakos, férfias női viselkedés és a passzív, a befogadó férfi-attitűd egyik magyarázata!

Itt látom a legcélszerűbbnek megfogalmazni azt a dilemmát, hogy miért akar azonnal szeretkezni a férfi (és miért van néha érthetetlenül korai magömlése), illetve, hogy miért szeret szinte minden nő sokszor csak összebújni a párjával, szerelmeskedni szeretkezés nélkül, ölelkezni csak úgy... És miért tud annyira fájni, hogy a társa ezt nem érzi meg, és miért nem képes felfogni sem a férfi, hogy egyrészt ebben mi a jó, másrészt pedig miért kellene ezt neki megérteni sőt, megérezni?!

Nos, íme egy magyarázat, amely részben magában foglalja a korábban kifejtetteket, részben új szempontokkal, tényekkel egészíti ki azokat.

A freudi fallikus fázisban (amikor a kisfiú feleségül akarja venni anyát, akinek a szétfeszített lába közé áll, a kislány viszont széttárt lábakkal ül az ugyancsak házastársnak kinézett apa ölébe, s mindketten olyan mozdulatokat is végeznek előtte és utána, amelyről a maszturbálás jut a felnőttek eszébe - tehát a pszicho-szexuális fejlődés eme szakaszában is) hatnak a tabuk.

A fiú kettős kötésben áll az anyja lába között: tudja, hogy jól érzi magát és érzi, hogy ezt nem szabad. Nem szabad csinálni sem, és az is tilos, hogy közben jól érezze magát. Hogy lehet feloldani ezt a dilemmát? Úgy, hogy sokszor csinálja (mert csinálni kell, nem lehet nem-csinálni), de mindig rövid ideig, gyorsan. Ez e kettős kötés hatja át később a viselkedését: azonnal a tárgyra térni, pá, előjáték, és gyorsan befejezni (fiatal korban gyorsan mind a négyet!).

Az individualizáció (emlékszünk rá: az érett személyiséggé válás, a Másik, az Árnyék vállalása, befogadása) vagy a tudatos odafigyelés, önnevelés, a partnerre való koncentrálás (ami gyakran úgy valósul meg, hogy a pozitív énkép egyik feltételévé válik, hogy először a partner elégüljön ki), és a szexualitással összefüggő attitűd-rendszer módosulása, no meg a kor, a szex fiziológiájának változása mind-mind fontos szerepet játszik (játszhat) a férfi viselkedésének fejlődésében - mint ahogy számtalan más oka is lehet a dolognak (pl. a villámközösülés kedvelése, patológiás korai magömlés stb.).

A lényeg ettől még ugyanaz: tudattalanul ható tabu-törvények is szerepet játszanak a fiatal férfi ismétlődően is hamar a célra törő, ám mindig (viszonylag) korai magömléssel leálló szexuális viselkedésében.

És mi váltja ki a nőnél az előbb írt, a szeretkezés vágya nélküli összebújás igényét?

Nos, a lány nemcsak az apja felesége akar lenni, de jól érzi magát az anyjánál is. A tabu-sértés (és mondjuk ki: mindkét esetben a vérfertőzés ez a tabu), ha nem is tudatosulóan, de lelkiismeret-furdulást ébreszt és jóvátételi szándékot indukál a lányban, aki emiatt is szívesen bújik oda az anyjához. S ez az összebújás nemcsak a feszültséget oldja, szünteti meg, de a testmeleg, a fiziológiai folyamatok (légzés, szívdobogás) érzékelése még külön növeli a komfort-érzést. Ennek a - mint láttuk - sok-összetevőjű állapotnak, érzés-elegynek van olyan felszólító jellege, ami felnőtt korban és az ellenkező nemű partner mellett is aktivizálódik, és arra motiválja az immár szexuálisan érett nőt, hogy - bizonyítottan alfa-théta határon lebegve - csodálatosan érezze magát partnere karjaiban, testéhez bújva, csak úgy, anélkül, hogy eszébe jutna az...

11. Az animus és az anima a szexben

Ezek is jungi kategóriák. Az anima a férfiben élő női, az animus pedig a nőben élő férfi lélek. Természetesen mindkettőben ott van a sajátja is, s csak a mellett, azt kiegészítve és annak ellenében él ott a másik. Látható, hogy tulajdonképpen ez is a tao útja: könnyen megfeleltethetjük az animát a jinnek, az animust a jangnak.

Vannak nőies férfiak és férfias nők. Testalkat és -tartás, viselkedés stb. mutatja elég sokszor, hogy bizony vannak ilyen emberek. Vannak aztán olyanok, akikről nem látszik, nem rí le, hogy túlsúlyban vannak bennük a másik nem tulajdonságai, stílusjegyei - csak akkor vesszük észre, ha megszólalnak vagy más módon megnyilvánulnak. Náluk érhető tetten a túlfejlett anima, illetve animus.

A szerelem - nemcsak az erotikus, szexuális vonzódás, hanem az ezt magában foglaló, de meg is haladó összetett érzés, motiváció, késztetés - úgy jön létre e felfogás szerint, hogy pl. a férfi az aurikusan, metakommunikatíve észlelt jelek hatására kibocsátja magából animáját, s ha az illeszkedik az egészet kiváltó nőre, megtörténik a csoda.

Ennek pszicho-neuro-fiziológiai következményeként megkezdődik a szerelem-endorfinok termelődése, endokrinológiailag áthangolódik az egész BEM-rendszer, jobb-agyfélteke dominancia jön létre, majd szinkronizálódik a két félteke stb., stb.

Szerencsés esetben mindez a nőnél is megtörténik: a kölcsönös vonzódás alapján viszont-szerelem alakul ki.

És boldogan élnek, amíg meg nem halnak - mondanánk, ha mindez mese lenne. Mivel nem az, tudjuk, hogy ezek a boldogság-hormonnak nevezett endorfinok csak 2-3 évig termelődnek - de! Lehet, hogy ma már sejtjük legalább egy okát annak, hogy miért ilyen rövid ideig tart ez az állapot.

A feltevés a következő:

A szerelem sajátossága miatt egyre jobban meg akarunk felelni a partner kimondott vagy csak általunk vélt igényeinek, elvárásainak (néha ő maga is kéri-kezdményezi, gyengéden zsarolja ezt) - s ennek az a szörnyű következménye is lehet, hogy éppen így szűnik meg a nő animusa és a férfi lelke, illetve a férfi animája és a női lélek egybeesése, összhangja - vagyis maga a szerelem varázsa!

Elképzelhető tehát, hogy a mi túlzott megfelelés-igényünk vagy készséges teljesítése a partnerünk kéréseinek gyengíti, majd szünteti meg ezt a varázst! Ezért is adható olyan életvezetési tanács, hogy:

ne vállaljuk olyan kérések teljesítését, amelyek tőlünk idegen viselkedést, normarendszer-elfogadást stb. tételeznek fel - de

mi magunk se kérjük a partnerünktől, hogy (miattunk, a mi kedvünkért, ha tényleg szeret...) 180 fokot fordítson magán holnaptól (ne igyon, hagyja abba a dohányzást, fogyjon le, ne káromkodjon stb.), sőt

figyeljünk oda társunk és magunk spontán (vagy legalábbis annak tűnő) változásaira!

Hogy az elképzelés nemcsak költői fantázia terméke, annak "bizonyítására" álljon itt az (egyik) legújabb kutatási eredmény:

A korábban írt extroverzió - ami egyértelműen pszichés sajátosság, ún. személyiségjegy - fokozott dopamin-termeléssel jár együtt. (A dopamin egy ingerület-átvivő anyag, amely az agyban keletkezik, és felelős - többek között - az ún. megismerő tevékenység: érzékelés, észlelés, gondolkodás stb. minőségéért is.) Az extroverzió ugyan velünk született tulajdonságunk, szociális-interperszonális "tempónk" jelzője, melynek ma már nemcsak natív diszpoziciós (veleszületett hajlam-) meghatározottsága ismert, de kialakulásának idegrendszeri konstitúciós (itt, most: alkati) alapja is - mindazonáltal torok-szorító a kutatási eredmény.

Mert nem kevesebbre hívja fel ez az eredmény a figyelmet, mint arra, hogy a személyiségjegyek hatnak az agyműködésre (tehát nemcsak fordítva járható ez az út!). Azt tapasztalták ugyanis, hogy ha céltudatos pszichoterápia, személyiségfejlesztés és/vagy -korrekció következtében gyengül vagy erősödik az illető személy extrovertáltsága, csökken vagy nő a dopamin-termelés is!

Ennek analógiájaként viszont az is elképzelhető, hogy nemcsak az endorfin táplálja a szerelmet, de a szerelem intenzitásának megőrzése is kiválthatja az endorfin-termelés csökkenésének, sőt leállásának elmaradását.

Így válik érthetővé, "magyarázhatóvá", hogy miért élnek egyesek évtizedek múltán is mások által is elismert "boldog szerelemben"! Például azért, mert mindketten megőrzik identitásukat: társukkal együtt élő, de független, mondhatni autonóm személyiségüket, s így változatlanul megmarad a férfi lélek és női társ animusának, illetőleg a nő lelke és párja animájának fedése, szinkronitása, harmonikus összhangja.

Íme, így kötődhet-kapcsolódhat a szex, az animus-anima és az "örök" szerelem!

12. A szex és a tantra 

Jógának ez az ága több ezer éves megfogalmazása az európai unio mystica-nak: a titokzatos egyesülésnek. Megértésének - pontosabban: a helytelen értelmezés elkerülésének - érdekében egészen az eredendő bűnig, illetve az androgűn-állapotig kell visszamennünk.

Az eredendő bűn lényege, hogy az ember evett a tudás almájából, más szavakkal: el kezdte megismerni, vagyis polarizálta az addig egy, egész világot. DETHLEFSEN és TEPPERWEIN foglalja össze napjainkban, hogy mennyire ugyanarról szól az ún. keleti, kiemelten az indiai jóga, a kabbala, a görög, a latin, valamint a keresztény teremtés-tan és evolúciós elképzelés.

Mindegyiknek az a lényege, hogy az ős-egy, a bontatlan-egész, a teljes és tökéletes világ azzal sérült meg, hogy az ember a megismerő tevékenységével polarizálta: sarkította a szó eredeti értelmében, vagyis úgy, hogy szétszedte, szembeállítva az egymás feltételező és kizáró részeket, elveket. Ennek az ára, büntetése lett a korábban ugyancsak ős-egy, bontatlan-egész, androgűn (egyszerre férfi és női nemű) ember szétválása-választása férfivé és nővé...

(Gondoljunk csak a hermafroditákra: a spontán génmutáció és/vagy a fejlődési rendellenesség áldozataira, akik rendelkeznek mindkét nem genitáliáival: nemi szerveivel. Az ő nevükben Hermés és Aphrodité, a szerelem férfi és női istenének neve szerepel.)

Minden nagy teremtés-eposzban találkozhatunk ezzel az alapvető tragikus történettel: az elválasztott és a másik fél után sóvárgó, azt kereső, tökéletes párját soha meg nem találó, eredetileg egylényű ember kálváriájával.

Nos, a tantra egyfajta megoldást kínál erre a fájdalmas helyzetre: a testi, lelki és szellemi egyesülés folyamatát.

Nyilvánvaló, hogy a szex csak egy része ennek a folyamatnak, de fontos, elengedhetetlen része. A tantrát ezért csak akkor tudjuk megérteni és az eredeti szent iratok szellemében gyakorolni, ha minden érzésünket, gondolatunkat és tettünket az eddig kifejtettek hatják át, irányítják és minősítik.

*

A bevezetőben ígértek szerint egy horizontális pásztázással törekedtünk feltárni szexuális szerepeink szerveződését. A vázlatosan megfogalmazott 12 pont természetesen szűkíthető néhány téma összevonásával vagy elhagyásával - de bővíthető is pl. pszichopatológiai vagy szociálpszichológiai, szociológiai kitekintés révén.

Vállalt célunk annak érzékeltetése volt, hogy a bővített holisztikus szemlélet (környezet - test - lélek - szellem) mint rendezőelv segíthet e téma megközelítésében is.