HTML

Csíky Antal

www.csikyantal.hu

Friss topikok

  • DeritamNemos: Szia Anti! Éppen szükségem volt egy kis megerősítésre. Időnként elfelejtem a 3 gyerek mellett, ho... (2009.07.02. 17:43) Életvezetési kiskáté

Linkblog

Most az esőről mondom el

2009.06.11. 15:24 zöcskei

 

„Most ez esőről mondom el
 
 
Először azt hadd mondjam, Édes,
hogy a nyáreleji napok
fülledt melege nemcsak születés-szag,
halál-szag is:
halottak csontjain
nyílnak merengve a
mindent-tudó virágok –
 
s csak ez után mondhatom el,
most az esőről, amit évek óta
magyarázok, dünnyögök, kiabálok:
 
úgy élem ezt a végtelen,
május-szagú, vad, földre-hajló,
halálba hulló, gyönyörű,
egyetlen életet,
 
hogy énbelőlem esik az eső,
engem pólyál be az eső,
s magam vagyok az áztató
és növesztő eső –
 
de amikor megnyílsz előttem,
öledbe ágyazom magam,
áldott ágyékod megfeszül,
s szolgálhatlak, hogy megszülessünk újra,
remegve fényben és lucsokban
és mindig győztesen –
 
olyankor
s utána néhány tiszta percig
én vagyok az is, ami nem eső…
 
Érted, szivem?
 
A vers címe – néhány kiadó szerint – annyira marketing-értékű, hogy nem is lenne szabad a költőre bízni…
     A kiválasztott vers címe (Most az esőről mondom el) arra utal, hogy egy olyan témáról szól, aminek már nekifutottam máskor is, s most – látszólag - az eső adja az alkalmat arra, hogy újra megpróbáljam elmagyarázni. S kezdem azt a következőképpen:
 
Először azt hadd mondjam, Édes,
 
     A megszólításból kitűnik, hogy most nem úgy általában a kedves Olvasónak, hanem (az akkori, ha nem sértő: soros) páromnak szeretném elmondani azt a bizonyos dolgot, ez alkalommal az esővel összefüggésben, de először valami mást kell kifejtenem:
 
hogy a nyáreleji napok
fülledt melege
nemcsak születés-szag,
halál-szag is:
halottak csontjain
nyílnak merengve a
mindent-tudó virágok –
 
     A témát s a gondolatot egyaránt lebegtető gondolatjel is utal rá, hogy még nem érkeztünk el tehát ahhoz a bizonyos dologhoz, de a fentírtak fontos lesznek majd annak megértéséhez is.
     Itt és most – talán tudja a kedves Olvasó: én ezoterikus pszichológusnak vallom magam (Thorwald Dethlefsen, A sors, mint esély című és más könyvek írója után szabadon) – a taóról, a jin-jang egyensúlyáról kell beszélnünk. Nyilván azért is, mert a későbbiek során így lesz majd (még) érthető(bb) valami…
     Hogy tehát elválaszthatatlan egymástól ez a két pólus, mely ugyanakkor feltételezi és kizárja egymást. Nemcsak a báb halála s a pillangó születése közötti kapcsolatról van szó, s nemcsak arról a torokszorítóan megalázó és mégis izgató-izgalmas tényről, hogy a szeretkezés: az új élet keletkeztetése és az ürítés: a bomlástermékek elengedése fiziológiailag azonos vagy igen közeli helyeken történik (a húgycsőnyílás s az ánusz és környéke, mint erogén zóna)… –
     De szó van arról is, hogy a coitus eredetileg együttjárást, -menést, az exitus pedig kijárást, -menést jelent; tehát a halál, mint a lélek kimenetele a testből (exitált – mondják a korházban az elhunytról) ugyanabból a tőből fakad, mint a szeretkezés… - és (tudattalanul!) ezért mond le sok nő a tudat- és kontroll-vesztéssel is jár(hat)ó kis halálról: az orgazmusról, mert fél, hogy valami olyan is történhet, amit nem tud ellenőrizni s amire nem fog tudni visszaemlékezni… - és persze arról is szól a vers, hogy a bomló anyag termékenyíti meg legjobban a környezetét.
     A következőről nem szól a vers, de el kell mondanom, mert utólag jöttem rá, éreztem meg egy hosszú relaxálás kegyelmi pillanataiban, hogy benne van a vers bevezető hangulatában, a képek építkezésében:
     Sok-sok évvel ezelőtt Zugliget tetején laktam, egyetemi kollégiumban. Május   végén-június elején sokszor reggel sétáltam haza a szerelmesemtől. Az ébren töltött éjszaka és a történések miatt sajátságosan módosult tudatállapotban tettem meg a meredek utat az 58-as villamos végállomásától a koleszig. A meleg ugyanakkor bizonyára a kialvatlanságom miatt is tűnt fülledtnek, biztosan kimerült, éhes és szomjas is voltam – tehát benne voltam mélyen az anyagban. És mégis, talán éppen ez segített ott és akkor megérezni inkább, mint meglátni a születés és a halál egységét, elválaszthatatlanságát.
     Megalázó dolgok is történtek velem akkoriban, meg éreztem is, hogy böjtje és sok súlyos következménye lesz a szó szerint tiltott gyümölcs fogyasztásának – de vállaltam. Előre feladtam magam, mert tudtam, hogy megéri: nagyon boldog és büszke is voltam azokon az éjszakákon.
     De – hangsúlyozom -, bár írtam verseket akkor is (melyek Apor Péter írói néven később meg is jelentek professzorom: Király István bábáskodása mellett az általa főszerkesztett Kortárs című és más folyóiratokban; mindhármunk számára érthetetlenül Bóka László is támogatott, fogadott fiának tartott s rólam mintázta Karfiol Tamás című regényének főhősét…), s néha már akkor is úgy éreztem, hogy ha nem is írom le, megélem a verset, verset élek – de ezt a verset évtizedekkel később vetettem papírra, s mint írtam, egy relax során még később éreztem meg, hogy e reggelek hangulata búvópatakként rejtőzött bennem azóta.                               
     Kérem a kedves Olvasót, lapozzon vissza s nézze most meg még egyszer e vers eddig közölt részleteit, és olvassa el utánuk a következőket:                           
 
s csak ez után mondhatom el,
most az esőről, amit évek óta
magyarázok, dünnyögök, kiabálok:
 
úgy élem ezt a végtelen,
május-szagú, vad, földre-hajló,
halálba hulló, gyönyörű,
egyetlen életet,
 
hogy énbelőlem esik az eső,
engem pólyál be az eső,
s magam vagyok az áztató
és növesztő eső –
         
     Ugye látja, ahogy megyek a középső versszak kis-Petőfijeként: kócosan, kihajtott gallérral, a szemem majdnem begyógyult J (értsd: majd leragad, összeér szinte a két szemhéjam), íveket látok csak, szagokat érzek inkább, és persze érzések járnak át, töltenek ki…
     De a következő versszakra már kiszakadtam ebből az extázisból – nagyon is józanul, földhözragadt tárgyilagossággal látom, érzem és élem, amit távoli földre szakadt hazámfiától: Csíkszentmihályi Mihálytól tanultam, hogy a flow vagyis az áramlat kegyelmi állapotában az ember egyedül önmaga lehet a cselekvés oka („énbelőlem esik az eső”), tárgya („engem pólyál be az eső”) és maga a cselekvő, sőt a   cselekvés is („s magam vagyok az áztató és növesztő eső”)…
    S aztán a csavar, a pont az i betűn:
 
de amikor megnyílsz előttem,
öledbe ágyazom magam,
áldott ágyékod megfeszül,
s szolgálhatlak, hogy megszülessünk újra,
remegve fényben és lucsokban,
és mindig győztesen –
 
olyankor
s utána néhány tiszta percig
én vagyok az is, ami nem eső.
 
    Mert mit is írtam a jing-jang egyensúlyról? Hogy két eleme feltételezi és kizárja egymást. Ha tehát én vagyok az eső oka, tárgya és maga az eső (legyen ez a jin: mert a jin – egyebek közt – nedves, nyirkos, befogadó), akkor kell legyen valami, ennek a jang párja-ellentéte, „ami nem eső”, legalábbis akkor kell legyen valami ilyen, amikor megtörténik a varázslat: létre jön a tao...
    És mikor jöhet létre a tao, mikor történhet meg a varázslat? Hát persze, hogy halál-közeli állapotban, a coitus exitus-szakaszában: az orgazmus alatt s az azt követő „néhány tiszta percig”.
     Jöjjünk csak vissza a földre.
     Mert hogy is fejeződik be ez a vers?
     Bizony egy kérdéssel:
 
Érted, szivem?
 
     Nem értette.
     Kérdeztem volna – kérdem én -, ha biztos vagyok abban, hogy érti? És tessék nézni olyan árulkodó jeleket, mint a nagy É az első sor megszólító szavában – és a kis sz az utolsó soréban.
     Nem értette.
     Nem értették.
     Nem értik.
     Jó, hagyjuk az én panaszkodásomat.
     Hadd hívjam fel a figyelmet inkább olyan, ugyancsak formai, ám pozitív jelekre, mint, hogy minden páratlan versszakban az életről s a halálról írok, de minden párosban csak az esőről (és erről páratlanban soha): tézis és antitézis, marad a gyerek, ha játszhat.
     És miért ne játszhatna?
     Véresen komolyan, reménykedve és reménytelenül: Miért ne játszhatna?
     Szívem szerint i nélkül írtam volna, így: Mért ne játszhatna? Ez valahogy keményebb, durvább, földhöz ragadtabb, sértődöttebb…
     Eric Berne, a tranzakcionális analízis kidolgozója tanított meg minket arra, hogy a szex (is) a bennünk élő Gyermek funkciója (hitem szerint mindkét Gyermeké: a rebellis legalább annyira benne van, mint a stréber; részben ezért olyan kétarcú a viselkedésünk a szexben, és tudjuk, hogy nemcsak mi férfiak kívánunk néha szadizni közben a nőkkel, hogy fájjon egy kicsit – de ők is igénylik ezt…). Igen, a szerelmes szeretkezés orgazmusa egyszerre tao és kis halál: ez a versben a harmadik páratlan versszak – egy más szempontból nézve a szintézis a tézis és az antitézis (az első és a második páratlan strófa) után.
     És ezért a szerelmes szeretkezés orgazmusának himnusza ez a vers.
     S egy kicsit magyarázata annak is, hogy miért olyan szerelmes természetűek a művészettel foglalkozó férfiak és nők, s miért fontos számukra olyan nagyon a jó testi kapcsolat: a beteljesült szerelem s az örömteli szex…
     Egy másik rendezőelv szerint a II. (ágyéki) és az V. (torok) csakra azért egyaránt érintett a művészethez kötődésben (lehet ez passzívnak tűnő szemlélődés, befogadás is, nemcsak aktívabb „alkotás”), mert a művészet és a szerelmes szeretkezés egyszerre teremtés, létrehozása valaminek (újra mondom: „alkotás” nélkül is, lásd: előbb a „verset élek”-állapot megfogalmazását), és totális kommunikáció ugyanakkor: 100%-os testbeszéd. (Ezért tud igazi boldogságot átélni a szerelmes nő a párjával orgazmus nélkül is, és - bármennyire is paradoxonnak tűnik - ezért ügyel a prostituált arra, hogy csak megjátszott orgazmusa legyen az ügyfelével; sokan nem is csókolóznak, a mellbimbójukat sem engedik izgatni ilyenkor.)
     Tehát – visszatérve a vershez – a költőnek megadatik a flow: az áramlat a maga kegyelmi állapotával, ám még ez is felülírható, még teljesebbé: taóvá tehető a szerelmes szeretkezés orgazmusával „s utána néhány tiszta percig”.
     És nem tovább.
     A boldogság nem folyamat – hanem csak pillanatok, percek állapota.
     Ezért nem szoktam boldog új évet sem kívánni – mert lehetetlent ne kívánjon az ember, főleg szeretteinek ne –, hanem ilyeneket írok-üzenek: soxor J legyél boldog az új évben is.
      Végül álljon itt még egyszer az egész vers:
 
 
 
 
Most ez esőről mondom el
 
 
Először azt hadd mondjam, Édes,
hogy a nyáreleji napok
fülledt melege nemcsak születés-szag,
halál-szag is:
halottak csontjain
nyílnak merengve a
mindent-tudó virágok –
 
s csak ez után mondhatom el,
most az esőről, amit évek óta
magyarázok, dünnyögök, kiabálok:
 
úgy élem ezt a végtelen,
május-szagú, vad, földre-hajló,
halálba hulló, gyönyörű,
egyetlen életet,
 
hogy énbelőlem esik az eső,
engem pólyál be az eső,
s magam vagyok az áztató
és növesztő eső –
 
de amikor megnyílsz előttem,
öledbe ágyazom magam,
áldott ágyékod megfeszül,
s szolgálhatlak, hogy megszülessünk újra,
remegve fényben és lucsokban
és mindig győztesen –
 
olyankor
s utána néhány tiszta percig
én vagyok az is, ami nem eső.
 
Érted, szivem?”

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csikyantal.blog.hu/api/trackback/id/tr911179001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.