HTML

Csíky Antal

www.csikyantal.hu

Friss topikok

  • DeritamNemos: Szia Anti! Éppen szükségem volt egy kis megerősítésre. Időnként elfelejtem a 3 gyerek mellett, ho... (2009.07.02. 17:43) Életvezetési kiskáté

Linkblog

Feloldozás

2011.01.26. 16:07 zöcskei

Feloldozás

 

 

 (filmnovella)

 

 

 

 

Lekötött lélekkel

 

 

 

A hegy tetején valami ég

valami lángol minden este

és hív

 

A tűz kibontja szirmait

illatától megremeg

a könnyűvérű levegő

 

Ha elmehetnék

 csak megülnék

és nézném összehúzott szemmel

a fényt

 

 

 

 

Hamar felfigyeltem a gyerekre. Nem úgy, bár először csak azt vettem észre, hogy a záraknál, redőnyöknél matat valaki, de aztán megláttam az arcát – rettenetes volt: annyira meztelen, hogy elszégyelltem magam.

          Mikor meglátta a kocsit, erőltetett közöny hűlt a vonásaira, majdnem olyan bántó, mint amilyen a felnőttek arcán feszül; csak ez jobban fájt: holttükör szemét elviselhetetlennek tartottam.

          Lehalkítottam a  vevőt, felerősítettem a rádiót, és kikönyököltem az ablakon. Mert jött. Lassan, de jött felém.

- Vártam már, seriff - mondtam, mikor a kocsihoz ért.

Láttam, hogy nem tudja mihez kapcsolni itt ezt a szót. Majdnem elmosolyodott, de aztán mereven félrenézett, s csak állt ott, testsúlyát váltogatva lábain.

- Üljön be, főnök – mutattam az ajtóra.

-                         Bizalmatlansága csak akkor múlt el, amikor beült és elfeledkezett végre rólam, aki most nyugodtan gyönyörködhettem kinyíló szemében, amint a derengő zöld, kék és piros lámpák fölé hajolt, hogy aztán hátradobja magát, s a hangszóróból kiszűrődő beszédfoszlányok alapján hunyt szemei elé rajzolja egy elvetemült, ügyes bűnöző üldözését, mely csakis az ő vezetésével lehetne eredményes.

 A világ legtermészetesebb mozdulatával nyúltam a rádiótelefonhoz, s a előírtnál jóval rejtélyesebben közöltem a központtal, hogy hamarosan megvacsorázom.

A szertartás után farkasszemet néztünk. Megpróbáltam ugyan kacsintani egy kicsit, de ő rögtön összevonta a szemöldökét – hát úgy tettem, mintha megint csak a szemhéjam remegett volna.

 - Megfoghatom? – kérdezte, és egy bizonytalan mozdulatot tett a készülék felé.

 - Halkítsd le – feleltem maximális lezserséggel, de azért rácéloztam a szabályzóra, a forgatás irányát is mutatva: nehogy árulónak tartson, aki meg akarja őt alázni .

            Ezzel lett ismét teljes a varázslat.

            A rádió lehalkítása után már fesztelen kíváncsisággal leltározta a felszerelésemet, nem hagyva ki a hátsó ülésen heverő sapkát sem. Pillantása nehezen szakadt el a pisztolytáskámtól, a váll-lapomig emelkedett, majd újból lehullt. Kis csend után mintegy bejelentette:

            - Szakaszvezető.

            Önkéntelenül is megnéztem főtörzsőrmesteri rendfokozatom jelzéseit: az ezüst csík valóban annyira megfeketedett már, hogy alig ütött el a váll-lap anyagától.

            Feltekertem az ablakot, a mikrofont úgy fedtem be a tenyeremmel, mintha adásban lennék:

            - Hogy ne ismerjenek fel – súgtam.

            Nem látszott különösebb meglepetés az arcán.

            - Értem – közölte. – És a valóságban?

            - Vezérkari, titkos nyomozó főtörzsőrmester.

            - Gondoltam – mondta. – És mire spécizte rá magát?

            Sokatmondóan néztem rá.

            - Rendben van. De ha kitalálom, bólint?

            - Azt szabad.

            - Kémelhárító – mondta rövid tűnődés után.

            Megnéztem az olajat.

            - Gyilkosság és ölés.

            - Hideg.

            - Betöréses rablás – mondta kissé csüggedtebben, és láttam rajta: rövidesen undok alaknak fog tartani.

            - Langyos – feleltem, és kinyújtott mutató ujjammal megfúrtam kissé egy vaskos páncélszekrényt.

            - Mackódöntők! – kiáltott fel. De aztán az eszébe juthatott az előbbi mozdulatom, és a szeme sarkából sértődésre készen lesett rám: éreztetni fogom-e, hogy súgtam.

            Elismerően bólintottam.

            Rövid csend után csak úgy mellékesen kérdezte meg:

            - Az internpollal tartja a kapcsolatot?

            - Naponta.

            Megnyugodtunk mind a ketten.

            Néztem a békés alkonyatot, a házakat, ahogy gubbasztottak a hegyek előtt. Tetejük – valamennyi szigorúan megkötött, színehagyott kendő. Szerettem volna mindent elfelejteni.

            A gyerekre néztem: ő a jobboldali ablakból figyelte a tájat. Tudtam: kevesebbet és többet lát, mint én.

            Rágyújtottam.

            - Eljönnék magához felügyelőnek – mondta. – Vagy inkább tanítson ki magánnyomozónak.

            - A fotócellát ismered?

            Sokáig tűnődött a válaszon, aztán összeszorította a száját, elfordult, úgy dünnyögte:

            - Még nem voltam sitten.

            - Nem érdekes – mondtam azonnal, és megfogtam a vállát -, hidd el, ma már nem érdekes a sitt. De a fotocella elve a mackósok ellen is jól bevált.

            Féltem, hogy újra közbeszól valamit elhallásból, ezért gyorsan elmondtam a lényeget. Azt hiszem, megértette.

            - És maga ölt már? – kérdezte, mintha eddig is csak erről beszéltünk volna.

            Tudtam, hogy nem hazudhatok, hallgatnom sem szabad sokáig. Azt is tudtam, hogy ő nem tehet semmiről.

            Bólintottam.

            - Rendesen?

            - Igen – feleltem, és féltem.

            - Hányszor?

            Felemeltem azt a rohadt ujjamat.

            - Nem számít – mondta vigasztalva. – Az a fontos, hogy ölt.

            - Nagyon fontos? – kérdeztem rekedten.

            - Persze.

            - Értem. És miért?

            - Hát, hogy megtanuljon! Mi lenne, hogy valaki megtámadná, és akkor derülne ki, hogy maga nem tud ölni?! Úgy lelőnék, mint a pinty!

            - Igazad van… Illetve lőlapon is megtanulhat az ember…

            - Úgy érti: táblán? De hát az áll! A gyilkos meg mozog, leveti magát a földre…

            Csak ezt ne mondtad volna.

            Békés alkonyat.

            Végigsimítottam a fején, menekültem:

            - Okos vagy, főnök. De a lőlapot is lehet ám mozgatni. És fordítani is, meg minden.

            Elhallgattuk, néztük egymást. Aztán ő újra a pisztolytáskámat figyelte, elengedhettem magam. A szemhéjam úgy verdesett, mint a felgombostűzött lepke szárnya.

            - De azért maga ölt, ugye?

            - Igen – mondtam, és feléje fordultam, összeszorítva a fogaimat, hogy legalább ne látsszék ez a rohadt remegés.

            - És teljesen megölte azt a gyilkost?

            Bólintottam.

            - És ő?

            Ő is teljesen megölt engem, mondtam volna legszívesebben, de tudtam, hogy nem értené meg.

            - Ő nem akarta megölni magát? – hallottam sürgető kérdését, mert látni már egyáltalán nem láttam, csak bent valahol, irgalmatlan fényben éreztem a két sötét foltot: a férfi és a fiú árnyékát, ott, ötvenhatban, a téren.

            - De igen.

            Közben a nagyobbik folt ott bent valahol előreküldte a gyereket, aki célzott és lőtt. Láttam felvillanni a torkolattüzet. „Mire vársz? – sziszegte Bálint, a járőrtársam. – Nekem gyerekem van, ha nem tudnád!” Ő is gyerek, mondtam, és a férfit kerestem, de fedezte magát. Akkor a fiú egy sorozatot adott le ránk.

            - És? Le is lőtte?

            - Megölte a bajtársamat. Engem pedig megsebesített.

            - A bajtársát úgy lelőtte, hogy meghalt?

            - Azonnal.

            - De maga megbosszulta!

            A lábára céloztam. A lövés pillanatában a földre vetette magát, a férfi mellé. Agyonlőttem. Aztán a férfit is. Kilőttem az egész tárat: egyszerűen képtelen voltam levenni az ujjam az elsütő billentyűről. Közben a pufajkám könyökén átütött a vér.

            - Mennyit akartak elvinni? – kérdezte másodszor, sürgetve.

            - Tessék?

            - Úgy értem: mennyi pénz volt a mackóban.

            - Persze, a pénz a mackóban. Sok volt, rengeteg.

            - Tízezer? Százkilencvenezer?

            - Több. Több millió.

            - Mondhatom! És magyarok voltak?

            - Hogy magyarok-e?... Nem, nem magyarok.

            - Oltári. Most már értem, hogy miért tartja maga naponta a kapcsolatot az Internpollal… Van még cigije? Nagyon szívesen hoznék.

            - Rendes vagy, de van még.

            - Akkor elugrok a géppisztolyomért. Világít, amikor lövök. Svájci. Hozzam?

            - Klassz lehet. – Alig tudtam beszélni. – Tudod, mit? Inkább fagyit hozzál, felügyelő.

            A zsebébe gyűrtem a pénzt. Láttam, hogy ezt a mozdulatot is fényképezi.

            - Milyet hozzak?

            - Puncsot, ha van.

            - Sok mazsival?

            - Naná.

            - Oké, nagyfőnök – mondta, és elporoszkált.

            Néztem, néztem, ahogy ment ott az úton, de már rég nem láttam. Nem őt láttam – az a másik gyerek feküdt előttem: valószínűtlenül kicsi arca hideg és merev volt. A hajamba markoltam: a kezemben maradt, néztem.

            Nem tudom, hányadik hívójelet hallottam meg. A parancsnok megígérte, hogy megfenyít, ha még egyszer kikapcsolok engedély nélkül. Értettem. Elindultam a kijelölt útra. Kábé öt perc múlva jutott eszembe a gyerek, azonnal visszafordultam, nem volt ott. Így nem jöhettem el, vártam.

            Rágyújtottam, de nemsokára el is nyomtam a cigit, és mindenből kihullva, kábán, egyre erősödő fejgörccsel bámultam a szerelvényfal lámpáit a sűrűsödő estében. Aztán, amikor már úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, hirtelen nagyon világos és egyszerű lett minden: rájöttem, hogy meg kell várnom a gyereket, csak meg kell várnom őt, és minden rendbe jön.

            Felhívtam a központot és hazudtam, aztán kikapcsoltam és vártam.

            Nem szoktam hazudni, talán azért sikerült ilyen jól. Igen, nagyon jó volt: pontosan azt mondtam, ami történhetett volna, s amit mindenki meg kell értsen, különösen az, aki csak egy kicsit is ismer, és tudja, hogy mennyire szeretem a gyerekeket. Azt hazudtam, hogy van itt egy kisfiú, akit elküldtek fagylaltért, de a szomszéd cukrászda zárva volt, messzire ment, és most nem talál vissza – haza kell kísérjem, várják.

          Ahogy kimondtam magamban így, személytelenül, hogy várják, egyszer csak megéreztem, hogy megint itt van az öregember. Naponta eljött hozzám, hosszú ideje már, azóta. Borotválkozás közben az arcomra rajzolódtak a vonásai, velem volt magányos sétáimon, elalvás előtt megfogta és szótlan áhítattal tartott a tenyerében az asszonyom mellét. Megszoktam és megszerettem az öregembert: hasonlítottunk egymásra. Álmomban néha eggyé forrva hűlt ki az arcunk – kis fájdalmat éreztem, de nyugodtan ébredtem ilyenkor.

            Beszélni nem beszélt soha. Nem szólt semmit most sem, csak nézett, aztán bólintott, kikászálódott a kocsiból, és leült a téren egy padra.

 

 

*

 

 

Tavasztól őszig mindig kiült így esténként az öregember a térre. Újságot vagy könyvet soha nem vitt magával, az embereket se nézte, legalábbis nem lehetett észrevenni. Csak ült ott, szokatlanul. Ezt kellett mondani, és  valóban így volt: az egyik karját a pad támlájára fektette mindig, kézfeje – száraz, halott virág – lecsüngött. Egyébként szabályos öregember volt; talán kiegyensúlyozottabb, derűsebb, mint magányos társai.

            De ez az este más volt. Különös volt az egész nap. Délelőtt becsapták az öregembert a boltban: húsz forint helyett tízből adtak vissza. Nem a pénz fájt az öregembernek, hanem a méltánytalanság. És az, hogy nem hittek neki. A vezető nagyon udvariasan beszélt: Talán nem tetszett jól látni, mondta, és azt is felajánlotta, ugyancsak udvariasan, hogy azonnal lerovancsolja a pénztárosnőt   de az öregember nem ezt várta.

            Akkor a vezető udvariasan elköszönt, minden jó kívánt, és elment   ez is nagyon fájt. A pénztárosnő hallgatott, a többiek se ripakodtak rá – nem törődtek vele. Megszégyenülten jött ki a boltból, mintha ő rövidített volna meg valakit.

            Nemigen ebédelt az öregember, hamar ledőlt. Mikor szokása szerint a jobb oldalára fordult, hogy kímélje a szívét, bár még soha nem volt rá panasza, orvoshoz évek óta nem járt; alig, hogy a jobb oldalára fordult, a halott felesége hangját hallotta a fülében: a nevét mondta. Megrémült, felült. Ijedtsége mögött is pontosan érezte, és talán ez volt a legszörnyűbb az egészben, hogy most valami rendkívüli dolog történik, ami több önmagánál: valaminek a kezdete, jelzés. Közben eltűnt a hang, és ez is olyan rettenetes volt, iszonyú, hogy rendkívüli volta ellenére is észlelni lehetett a keletkezését és az elmúlását, mint a mindennapos dolgoknak – valami vasmarkába fogta az öregember szívét, és szorított egyet rajta.

            Talán melegebb lesz, gondolta magában az öregember, és kimondta hangosan is:

            - Biztos megváltozik az idő.

            Gyakran szokott így beszélni, meg-megszólította a dolgokat: kellett a torkának, a hangszálainak a beszéd; de most egyáltalán nem tartotta természetesnek, hogy valaki, aki egyedül van egy lakásban, szavakat ejtsen ki, hangosan.

            Akkor puhán, lassan és persze valószerűtlensége miatt iszonyúan megmozdult alatt az ágy. Az öregember páni félelembe esett; nevetséges, csapkodó mozdulatokat téve feltápászkodott; apró remegések futottak végig karja lágy, csüngő húsán. Meg fogok őrülni, gondolta, és zokogni kezdett lerogyva.

            Látomásokba zuhant: karcsú ívek közt emelődött, egy pillanatra eléje villant egy kisgyerek arca, aztán – minden átmenet nélkül – a gépteremben volt  valahol: a műhely egy olyan pontján, ahonnan mindent látott, önmagát is, amint ott állt a homályos, csöndes, bár nagy sebességgel forgó tengelyek, a várakozó indítókarok között; az olaj nyugodt, súlyos tavát látta a teknőkben, de felbontva, mintha belülről nézné…

            - Egyedül vagyok – mondta ki hangosan, józan tárgyilagossággal, amikor feleszmélt –, nem jó egyedül, nem maradhatok így.

            És végtelen nyugalmat érzett magában, mintha máris rendeződött volna minden.

            És kiült az öregember   a padra, ismét szokatlanul, és várt. Figyelte az utca forgalmát, az elsuhanó kocsikat és a sétálókat. Nők és férfiak jártak arra, párosan, csoportban vagy egyedül -   de a magányosak is valahova mentek, valakihez vagy valamiért. Válogatott közöttük az öregember, a kiválasztottat egyszerűen leültette a lakásában, és figyelte, beilleszkedik-e a környezetbe. Ám mindig megzavarta valami: egy fejtartás, egy kézmozdulat, vagy akár a mozgás ritmusa. Így jutott el a gyerekekhez. Tudta, hogy közülük itt nem válogathat, de azért figyelte őket is: azt akarta, hogy legyen mihez mérnie a gyermekotthon lakóit, ha elmegy majd hozzájuk. Mert abban már biztos volt, hogy elmegy.

            Egy nagyobbacska fiúra gondolt, aki már fogékony, de még formálható. Akit megtanít majd szép lassan mindenre. Aki betölti majd az űrt, amit gyermekei felnőtté válása és felesége halála keltett. Lázadozás nélkül fogadta mindkét csapást: elve volt, hogy egy bizonyos idő eltelte után a szülő nem szólhat bele a gyermekei életébe; a feleségéről már évek óta tudta, hogy gyógyíthatatlan, így ajándéknak vett minden napot. Halála így is megrendítette, érezte, hogy belőle is rengeteg elpusztult, megsemmisült – de nem átkozódott, nem panaszkodott, önmaga előtt sem. Csak készülődni kezdett.

            Ezt sem látványosan – olyan volt, legalábbis ő úgy érezte, mintha innen is nyugdíjba menne… Most, ezen a különös estén jutott eszébe először, hogy mit is kell neki átadnia és kinek? És egyáltalán, mit fogadna el tőle például ez a gyermek?

            Lassan sétált feléje a fiú, a fagylalttal egészen elfoglalta magát, ő nyugodtan figyelhette. Szép, tiszta arca volt – az öregembernek, nem tudni, miért, fiatalkori emlékei közül egy vetkőző lány képe lett egyre élesebb, aki szelíd, megadó mozdulatokkal bontotta le a haját, mielőtt az övé lett volna; nem szégyellte emlékét az öregember, így, ebben a szituációban sem: őszintén és becsülettel szerette azt a lányt.

            - Fiam – szólította meg a gyermeket.

            A kisfiú tisztelettudóan és szolgálatkészen állt elé:

Szólj hozzá!

Hogyan tanuljunk? 3.

2009.10.12. 13:17 zöcskei

  • Így jutottunk el a tanulási folyamat legproblematikusabb részéhez: a felidézéshez.

Olvasóink is tanúsíthatják, hogy hiába érti valaki, és hiába jegyezte meg az anyagot - ha nem tudja reprodukálni, visszaadni, "bizonyítani a tudását", nem sokat ér vele.

A felidézéssel kapcsolatban alapvető annak tisztázása, hogy csak az ún. számonkéréses helyzetben (felelés, dolgozatírás, feladatlap-kitöltés, vizsga) sikertelen valaki, vagy általában az. Az utóbbi esetben a tanulási technika mond csődöt, az előbbi esetben viszont egyértelműen pszichológiai, pszicho-fiziológiai vagy pszicho-vegetatív problémáról van szó.

A tanulási technika mond csődöt abban a már jelzett esetben, amikor az illető érti, amit olvas, és azt hiszi, hogy tudja is. Az is az alkalmazott technika hibája, ha valaki túl keveset vagy túl sokat (!) foglalkozott az anyaggal, illetve, ha túl hosszú idő telt el - ismétlés nélkül - a rögzítés és felidézés között.

Irányítsuk most figyelmünket a számonkéréses helyzet csődjeire.

Ezekben az esetekben egyértelmű, hogy nem a tanulási technika helytelen alkalmazása okozza a sikertelenséget, hanem a hivatkozott lelki és még valamilyen - de mindig lelki eredetű - probléma.

Ilyen lehet az ún. debilizáló (bénító, gátló) szorongás, amelynek jellemzője, hogy feladat-helyzetben lép fel (minden számonkéréses helyzet ilyen), és amely szükségszerűen vegetatív tüneteket vált ki. A sikertelenség oka éppen az, hogy az illető a tüneteire (szédülés, szív-problémák, verejtékezés, vizelési inger, gyomor-béltraktusbeli tüntetek) kénytelen figyelni, s ezért nem tudja elmondani, leírni stb. azt, amit egyébként kitűnően tudhat.

Sikertelenséget válthat ki pszichés alapon az ún. szenzitizáció is: ilyenkor az illető hiperérzékeny az érzelmileg fenyegető, veszélyes, negatív ingerek iránt - árulást, bűnt, gyengeséget szimatol minden ártalmatlan helyzetben is. Természetesen önmagáról is lesújtó véleménye van: a negatív én-kép, az önértékelés zavara önteljesítő próféciaként hat feladathelyzetben. Tovább nehezíti az illető helyzetét, hogy rosszindulatot, ártó közreműködést (pikkelést, betartást, szándékosan rossz súgást, stb.) tételez fel - és emiatt előbb-utóbb tapasztal is - a környezetében a tanárok, tanulótársai stb. részéről.

Önteljesítő próféciaként működhet a destruktív kritika következtében kialakult-rögzült negatív énkép is. Ha a respektábilis személyek (szülők, szeretve tisztelt rokonok, tanárok, barátok stb.) azt mondják vagy sugallják, hogy az illető buta, ostoba, korlátolt, ügyetlen, s az érintett személy mindezt külső és belső tényezők miatt elfogadja - nos, nem lehet csodálkozni, hogy bármilyen alapos készülés ellenére is rosszul teljesít (sorozatban...).

(Zárójelben, de új bekezdésben szólok a respektábilis személyek másik hibájáról és annak negatív következményeiről. Előfordul, hogy a szülők - mert ezt a hibát legtöbbször ők követik el - okosnak, eszesnek, nagyon is értelmesnek "kiáltják ki" az átlagosnál gyengébb képességű gyereküket. Ez azért is helytelen, mert a gyerek előbb-utóbb rájön arra, hogy ő bizony nem okos, nem értelmesebb az átlagosnál, sőt... És ettől kezdve egyszerűen nem hiszi el a szülő - egyébként igaz - szavait sem. Tehát, szülőtársaim: csak az igazat!)

Rontja a teljesítményt az ún. szocio-fóbia is (amit egyesek a ma oly divatos pánik-betegséggel azonosítanak). Ez beteges iszonyt jelent a társak jelenlétében való szerepléstől, súlyosabb esetben az egyszerű létezéstől is. Ilyenkor nemcsak a felelés sikertelen, de - a kialakult vegetatív tünetekre való kényszerű reagálás miatt - általában nem tud, mert nem képes a tudásának megfelelő szinten teljesíteni az érintett személy. Előfordul, hogy idegenek jelenléte nem zavarja a szocio-fóbiást - no de hát teljesíteni általában ismerősök előtt kell!

Ezekben az esetekben - mivel nem a tanulási technika a ludas - célszerű szakembertől: pszichológustól, pszicho-pedagógustól vagy pszichiátertől kérni segítséget. Az ő közreműködése eredményeként szüntethetők meg a kudarcok, és nemcsak a tanulás, számonkérés terén. Így az egész személyiség fejlődhet.

Bővebbet: www.csikyantal.hu

 

 

Szólj hozzá!

Most csakra-nyelven mondom el

2009.10.07. 13:10 zöcskei

 

 

Először a két harmadik szem: a

két hatos csakra kapcsolódik össze,

s mert mindkettőnknél ez a csakra

a lélek székhelye, mikor

testi szemünk tekintete

is összekapcsolódik és kutatva,

de önnön lényegét is felmutatva

a másik szemébe merül,

 

bennünk, köröttünk és fölöttünk

a két lélek is összekapcsolódik,

átjárva egymást, s így a két könyök

s a két tenyér segédcsakrái is

aktiválódnak, és az ölelés

feltranszformálja az energiát

mindkettőnk aurájában, s az ujjak

elindulnak végigsimítani

az ötös, majd a négyes

s a hármas és a kettes felszinét,

el-elidőzve az egyes s a kettes

határmezsgyéjén,

 

s közben fönt a két

ötös fonódik össze, mert a csók

csak így tud megszületni, s mert a két nyelv

megindítja a testnedvek s a

 behatolás és a befogadás

szent, kölcsönös cseréjét,

 

ezért a két test

végpontot váltva a hatvankilences

pozíciójában találja meg

a kettesek s az ötösök

keresztegyesülését, amikor

duplán cserélődnek a nedvek is,

hogy elgyengül mindkettőnk hármasa,

és már csak a másiknak akar adni,

s fogadni mindent, ami tőle jön,

és megszolgálni lágyan vagy vadul,

ahogy éppen a pillanat kivánja,

 

 

hogy azután

egy újabb végpontváltás

következményeként

ismét s végleg a helyére kerüljön minden:

minden csakra és minden testrész

hites párjával egyesüljön,

összekeverve a fenti s a lenti

energiákat és a nedveket,

 

hogy létrejöjjön a harmónia,

amely valóban mindent egyesít

lent és fent, megőrizve a

hatvankilences keresztízeit,

 elegyítve a végleges helyek

nyálaival és zamataival,

hogy új rándulás és elernyedés,

behatolás és befogadás váljék

uralkodóvá, mivel ez

 és csak ez a ritmus hozhatta

létre a végső, szent egyesülést

a kettesek s az ötösök között,

 

miközben a hatosokban s fölöttük:

a hetesekben és a végtelenben

ott lüktet és lebeg mindkettőnk

most e testekhez kapcsolódó,

mindent látó és tűrő és

mindenen eltűnődő,

magányos, békés, halhatatlan lelke. 

 

 

Szólj hozzá!

Hogyan tanuljunk? 2.

2009.09.25. 13:56 zöcskei

 

  1. A következő teendőnk a megértett anyag megjegyezése.
Ehhez azt tanácsoljuk, hogy minél több érzékszervi csatorna legyen bekapcsolva a tanulás során. Vagyis ne csak nézzük a szöveget, de olvassuk hangosan, és húzzuk alá vagy más módon emeljük ki a számunkra fontos részeket - így egyszerre működik a vizuális, az auditív és a motoros apparátus, ami megkönnyíti az anyag megjegyzését, rögzítését.
 
A motoros apparátust úgy is bekapcsolhatjuk, ha jegyzetet, térképet, feljegyzést, "puskát" készítünk magunknak. Sokan így a számonkérés során szinte csak elolvassák azokat a feljegyezéseket, amelyeket mintegy látnak lelki szemeik előtt. Egyesek még arra is emlékeznek, hogy hol helyezkedett el az a bizonyos szöveg a jegyzetük, térképük, "puskájuk" lapján. Az is sokat segít, ha a különösen fontosnak tartott kulcs-szavakat más színnel írjuk, vagy a szöveg helyett inkább rajzzal próbáljuk rögzíteni. Egy-egy frappáns ábra, szimbólum, egyéni jelzés még jobban bevési a mondanivaló jelentését – ahogy az agykontroll-tanfolyamokon is tanítják az ún. elme-térkép készítését.
 

 Bevonhatjuk a megjegyzés-rögzítés folyamatába a technikát is!

Készítsünk egy spéci hangkazettát vagy más hangfelvételt  a következő módon: vegyük rá a szalagra kedvenc zeneszámainkat és eközben halkan, alig hallhatóan mondjuk rá ugyanerre a szalagra vagy más technikai rögzítőre a megjegyzendő - de megértett, számunkra már világos - szöveget. Hallgassuk meg többször is úgy ezt az anyagot, hogy a megszokott hangerővel szóljanak a kedvenc számaink és csak azokra figyeljünk! Meglepődve vesszük majd észre, hogy miközben jól szórakoztunk, rögzült bennünk az alig hallható szöveg is. (Ezt tanácsolja az agykontrollos Domján doktor is.)
 

Fontos, hogy milyen sorrendben tanulunk.

Nem szerencsés a nehezebbel kezdeni a munkát, mert így lehet, hogy sok időnk elvész, elfáradunk s ráadásul még kudarcélményünk is keletkezik.
 
Kezdjük tehát azzal a tanulást, amit gyorsan és biztosan jól meg tudunk oldani; így sikerélményhez jutunk, nem érezzük fáradtnak magunkat és bizonyos, hogy időt sem pocsékolunk el.
 

Apropó, idő!

Soha ne tanuljunk egyfolytában 20 percnél többet!
 
Ha letelt a 20 perc, álljunk fel, mozogjunk egy kicsit, foglalkozzunk valami egészen mással, együnk egy gyümölcsöt vagy igyunk egy pohár vizet - és közben szellőztessük ki azt a helyiséget, ahol tanulunk. Ez a szünet nem kell 5 percnél tovább tartson, de soha ne feledkezzünk meg róla.
 
  • Lényeges az is, hogy tanulás közben ne legyen melegünk, de ne is fázzunk, jó legyen a világítás, kényelmes a szék, egyenes háttal, megtámasztott derékkal üljünk, s a lábunkat ne húzzuk magunk alá, mert az rontja a vérkeringést.
  • És mi legyen a háttér-zajjal?
Erre nincs egyértelmű javaslat.
 
Van, aki csak abszolút csendben tud tanulni - más meg csak akkor, ha teljes hangerővel szól a zene. Ki-ki maga döntse el, hogy mi a jó neki, legfeljebb a hangerőről mondjuk, hogy nemcsak a környezet, de a tanuló számára is zavaró, ha túl nagy.
 
  • A folyadék, konkrétan a víz kedvező hatásáról köztudott, hogy segíti a sejtek közötti kommunikációt -, szóljunk most arról, hogy az alkohol bizonyosan rontja a tanulás hatásfokát, de nem segíti a kávé és a fekete tea sem. Nemcsak azért, mert ezek az anyagok drogok, s így blokkolják a mellékvesét, függőséget és kellemetlen mellékhatásokat váltanak ki, hanem azért is, mert hatásuk elmúltával még fáradtabb, még kimerültebb az ember. A víz mellett ezért jó szívvel csak a rostos, nem szénsavas, vízzel higított gyümölcslevet lehet ajánlani (a cukros limonádé helyett is citromleves vizet).
  • Teli gyomorral nem lehet tanulni, mert az emésztéshez vérre van szükség, ezért vagyunk álmosak egy-egy kiadós étkezés után: mivel a vér jelentős része a gyomorba kerül s így kevesebb jut az agynak. Az igaz, hogy "a madár is akkor énekel a legszebben, ha üres a begye" - de ezt inkább a művészeti alkotásokkal kapcsolatban értelmezhetjük az emberre (írás, festés, komponálás), a tanulás hatékonyságát nem segíti a korgó gyomor.
  • Segít viszont a tudati technológia: a fény-hang készülék - az agytréner. A David 2001 mentális fitness computer névre hallgató számítógép bizonyos B és C programjai egyrészt a memóriát fejlesztik, másrészt kifejezetten a megértett anyag elsajátítását, rögzítését könnyítik (közel húsz éves praxisom alapján nyugodtan ki merem jelenteni), de segítik a vizsga letételét is (ezt is megerősíthetem saját élményeim alapján).

Szólj hozzá!

Ha gyorsan el akarsz lazulni, viszont nem ismersz ilyen technikákat

2009.09.25. 13:38 zöcskei

Villám-lazítás

Sok embernek nincs arra három hónapja, hogy megtanulja az autogén tréninget, mert most, azonnal oldania kellene a benne lévő feszültséget. (Ahogy a nagyon éhes ember sem áll neki sütni-főzni, hanem csak úgy bekap valamit, hogy elmúljon a gyomorkorgás, a szédelgés.) Nos, gyógyszer, alkohol (vagy a kettő kombinációja) helyett a villám-lazítást tudom kínálni a kedves Olvasónak, melyet Csíkszentmihályi Mihálytól tanultam.
 

     A lényeg a  kilégzésünk figyelése. Ezt a villám-lazítást azoknak ajánlhatom, akik inkább vegetatív tünetekkel válaszolnak az ártó stresszre, izgalomra, kimerültségre: kellemetlen szívtáji panaszokkal, gyomor- és/vagy hasi tünetekkel, a szexuális működés zavarával, fokozott verejtékezéssel, szédüléssel, vagy légszomjjal.  A módszerrel ezek meg is előzhetők.

      Nagy előnye ennek a technikának, hogy bármilyen testhelyzetben, sőt járás közben  is alkalmazható. Természetesen csukott szemmel fekve a leghatékonyabb, és nyitott szemmel járva hat a legkevésbé, de úgy is segít (ahogy a menet közben elrágcsált száraz keksztől is elmúlik az éhségérzet). A módszernek ellenjavallata nem ismert, mellékhatásként legfeljebb belealszunk (főleg, ha alacsony a vérnyomásunk), és akárhányszor megismételhető naponta.

       A gyakorlatot lehetőleg kiszellőztetett helyiségben, vagy másutt, de tiszta levegőn végezzük, s ha le tudunk feküdni vagy ülni, lazítsunk a ruházaton és csukjuk be a szemünket. Ha ülünk, ne dőljünk hátra, tehát ne támaszkodjunk, mert így még könnyebben elálmosodunk-elalszunk,  mint fekve. Amennyiben viszont csak állva tudunk lazítani, ha lehet, dőljünk neki valaminek, s ha nincs erre se lehetőség, stabilan álljunk, egyenes háttal (húzzuk ki magunkat). Aki csak menet közben tud lazítani, az járjon egyenletes tempóban, hagyja a két karját szabadon lengeni. Mindezt  nyitott szemmel tegye természetesen, de tekintete a végtelenbe irányuljon vagy egy távoli pontot fixáljon.

      Bárhol és bárhogyan végezzük a gyakorlatot, irányítsuk úgy a figyelmünket a kilégzésre, hogy ne mi csináljuk azt, tehát engedjük, hogy a testünk "magától" lélegezzen - mi csak figyeljük, és állapítsuk meg (amikor érezzük a levegő távozását), hogy "Ez a kilégzés". Javaslom ennek a rövid mondatnak a gondolatban történő megismétlését is,  még hozzá úgy, hogy közben számoljuk a kilégzést, és kimondjuk ugyancsak a gondolatban a megfelelő számot is: "Ez a kilégzés, egy; ez a kilégzés, kettő... ez a kilégzés, negyvenkilenc; ez a kilégzés, ötven" - mert ennyi kilégzést javaslok megfigyelni.  

       Meg fogják tapasztalni, hogy mire eljutnak az ötvenedik kilégzéshez (kb. három-négy perc alatt), elmúlik a kellemetlen vegetatív tünet, zavar! Az Egyesült Államokban az ún. pánik-betegek gyógyítása során is eredményesen használják ezt a módszert, de alkalmazzák a debilizáló szorongás csökkentésére, megszüntetésére is.

       A gyakorlat befejezéseként, ha feküdtünk vagy ültünk csukott szemmel, vegyünk egy nagy lélegzetet, és feszítsük meg minden izmunkat, majd nyissuk nagyon tágra a szemünket. Ha menet közben gyakoroltunk, a mély belégzéssel egyidejűleg szorítsuk ökölbe a kezünket (így minden izmunk tónusa megnő), és ilyenkor is nyissuk tágra, csodálkozóan nagyra a szemünket (ettől múlik el teljesen a gyakorlat kicsit álmosító hatása).

       A nagyobb bizalom és hit érdekében (ami nagyon fontos ilyenkor is!) leírom a módszer pszicho-neuro-fiziológiai hátterét. Az eredetileg tisztán vegetatíve működő légzés két fázisa eltérő hatással van a zsigereinket irányító autonóm idegrendszerre: a belégzés serkentő, izgató hatással van rá (ún. szimpatikotóniát vált ki), a kilégzés ezzel ellenkezőleg megnyugtatja, lelassítja, kiegyensúlyozottabbá teszi a vegetatív működéseket (paraszimpatiko dominanciát hozva létre). Kézenfekvő, hogy ha gondolati úton, folyamatos figyelemmel csak a kilégzésre összpontosítunk, a lelki-idegi-élettani (ez a pszicho-neuro-fiziológiai szakkifejezés magyar megfelelője) csatornák összehangolt működése eredményeként megnyugszik, lelassul, kiegyensúlyozottabbá válik minden vegetatív működés. Jó ellazulást!

Szólj hozzá!

Hogyan tanuljunk? 1.

2009.09.17. 14:17 zöcskei

 

Hogyan tanuljunk?  1.
 
„Itt van az ősz, itt van újra”… Nemcsak a gyerekek, a felnőttek is megkezdik vagy folytatják a tanulást (nyelvtanfolyam, továbbképzés, stb.) a 3L: a Life Long Learning (élethosszig tartó tanulás) jegyében.
 

 

S ahogy a címben szerepel: Hogyan tanuljunk?
 
A tanulási folyamat 3 részre osztható (és már itt érdemes az Olvasónak odafigyelni, hogy hol "érintett"):
 
  • a megértésre,
  • a megjegyzésre
  • és a felidézésre.

1. A megértésről:
 
Alapvető, hogy csak azt tudjuk tartósan megjegyezni és bármikor felidézni, amit értünk. Beszélni kell erről, mert sokan még ma is a magolással, a szó szerinti memorizálással azonosítják a megtanulást. Különösen így gondolják ezt vers esetén, vagy olyan szövegnél, szövegrésznél, amit kiemeltek, vastag vagy dőlt betűvel szedtek a könyvben.
 
Nos, ezekben az esetekben is nagyon fontos a szöveg megértése, a szavak, mondatok, verssorok jelentésének felfogása, annak tudatosítása, hogy miről szól a szöveg. Legkönnyebben úgy ellenőrizhetjük, hogy tényleg értjük-e, amit olvasunk vagy mondunk, ha megpróbáljuk a saját szavainkkal kifejezni az olvasottak tartalmát. Még jobb, ha le is írjuk ezt a rövid tartalmat. Csak ezt követheti a memorizálás: az anyag szó szerinti megtanulása.
 
Értenünk kell természetesen azt a szöveget is, amit nem szó szerint kell megtanulnunk.
 
Itt az a csapda leselkedik ránk, hogy ha érthetőnek tartjuk az olvasott szöveget, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy tudjuk is azt, amit olvasunk... Ezt is úgy védhetjük ki, ha bizonyos mennyiség elolvasása után megpróbáljuk elmondani és/vagy leírni annak a lényegét, amit elolvastunk. Így meggyőződhetünk arról, hogy tényleg tudjuk-e az olvasott anyagot, vagy csak úgy hittük...
Gyakran az a kínos helyzet áll elő, hogy több oldal vagy bekezdés elolvasása után vesszük észre, döbbenünk rá, hogy már régóta nem tudjuk: mit is olvasunk ilyen szorgalmasan. Ilyenkor az történik, hogy az anyag érthető ugyan, de a figyelmünk elkalandozik.
 
A továbbiakban nézzük, hogyan tudjuk összpontosítani, egyhegyűvé tenni a figyelmünket, és biztosítani, hogy tartósan legyünk képesek figyelni!
 
Sok olyan gyakorlat, "trükk", "csel" ismert, amely azt segíti elő, hogy a két agyfélteke összehangoltan, szinkronizáltan működjön. Közös ezekben, hogy a törzs előtti keresztező mozgásokat tartalmaznak: pl. a jobb könyökünk a bal térdünkhöz, a bal könyökünk pedig a jobb térdünkhöz ér (tanítják ezeket az agykontroll-tanfolyamokon, de a kineziológiai kurzusokon is).
 
A vizuális típusúaknak inkább azt ajánlhatjuk, hogy képzeljék el: egy hegyes süveg van a fejükön, mint a varázslók sapkája, és irányítsák a figyelmüket a süveg csúcsára. Ily módon egyhegyűvé, koncentrálttá tudják azt tenni, ami garantálhatja, hogy ne kalandozzanak el olvasás közben.
 
 

Szólj hozzá!

Életvezetési kiskáté

2009.06.13. 16:02 zöcskei

 

 
 
 
Életvezetési kiskáté
Értékek, önelfogadás. Akár megfogalmazzuk, akár nem, mindnyájunkban van, működik egy értékrend, és vészhelyzetben, amikor nincs időnk vagy lehetőségünk mérlegelni a teendőket, tudattalanunk e belső értékrend szerint dönti el, hogy mit tegyünk. Nem mindegy tehát, hogy mit tartunk a legfontosabbnak életünkben.
 
Nézzünk néhány zsákutcát.
 
Nem lehet a legnagyobb érték számunkra élő ember vagy más élőlény - mert mindnyájan halandóak vagyunk. Így ha külföldre települ, elhagy, meghal ez a szeretett személy, nekünk végünk van. Aktuálisan persze lehet, hogy mindennél fontosabbá válik valaki: most született, most jegyeztük el, most tudtuk meg, hogy súlyos beteg, stb. - ám azt is érezzük, hogy ez egy átmeneti állapot, amelyben mindent megteszünk, mert fontos számunkra, hogy a dolgok a lehető legjobban alakuljanak, de tudjuk azt is, hogy utána helyreáll "a megbomlott világrend"...
 
Nem lehet a legnagyobb érték a munka, amiből élünk, ami társadalmi munka-megosztásban elfoglalt helyünket jelöli, mert nem volt és nem lesz mindíg az életünk központi kérdéseinek egyike (elhúzódó tanulás - "korai" nyugdíj, munkanélkülivé válás...). Hányan betegednek-halnak bele méltatlanul ebbe, hányan válnak függővé ilyen-olyan pótlékoktól, hányan züllenek el, mert "rossz lóra tettek"...
 
Nem lehet a legnagyobb érték az Isten, vagy az állandóan változó-fejlődő anyag sem - mert ezek a kategóriák determinálják magát a világnézetünket, mely egy rendező elv: ez határozza meg számunkra, hogy mi az érték, a fontos, s mi kevésbé az... - ő maga tehát nem érték!
 
Önmagunk folyamatos fejlesztése - ez és csak ez lehet olyan érték, ami eszmélésünktől halálunkig értelmes és mindenkinek hasznos programot ad számunkra. Hiszen ez a fejlesztés nem köldöknézést, nem elefántcsont-toronyba húzódást jelent - mert a fejlődésünk során állandóan megtapasztaljuk, hogy mennyire nem vagyunk tökéletesek, hogy mennyire fontos a szeretet, és hogy tényleg "csak másban moshatod meg arcodat" (ahogy József Attila írta)...
 
E fejlesztő tevékenység megkezdése előtt fontos és nehéz teendőnk feltétel és fenntartás nélkül elfogadni magunkat olyannak, amilyen vagyunk, és becsülni, tisztelni. szeretni ezt a mostani önmagunkat. Hányan kötik ezt feltételekhez (ha le tudnék fogyni, ha vinném valamire...), hányan mocskolják magukat (belőlem 18 egy tucat, egy nímand vagyok, rég hazavágtam volna magam, ha nincs ez a két kölök...) - pedig fel tud mutatni mindenki becsülni és tisztelni való jegyeket, tehát szerethető!
 
Nehéz ez, de nincs más út. Elfogadni, becsülni, tisztelni és szeretni kell magunkat - és azonnal kitűzni egy kicsi és teljesíthető célt, hogy jobbá legyünk. A célt elérve megállapíthatjuk és emlékezetessé tehetjük egy jó könyvvel, cédével annak elérését, és máris kitűzhetjük a következőt...Ám fontos, hogy eleinte ez is kicsi és teljesíthető legyen. Nagyobb, perspektivikus célok sok kicsi siker után szülessenek.
 
Íme a 3L, a Life Long Learning: az élethosszig tartó tanulás indoka életvezetési szempontból. És mennyire világos, hogy az így élő ember nem lesz öngyilkos, bárkitől vagy bármitől függő, nem tud unatkozni - mintahogy magányos sem lesz, "mert már csak adni akar, adni, adni".
 
A táplálkozásról.  "Amit eszel, azzá leszel" - tartja a mondás. Talán még ennél is fontosabb, hogy halhatatlan lelkünk csak akkor számíthat mostani testére: különböző hasonlatok szerint lovára, hordozó rakétájára, vagy - amennyiben a benne élő Istenre is gondolunk - templomára, ha edzi a testét, vigyáz rá és nemes anyagokkal táplálja.
 
Tény, hogy az ember eredetileg növényevő volt (nézzük csak meg a ragadozók fogazatát, vagy a testmagasság és a gyomor-bél traktus hossszának arányát...) Az is tény, hogy évezredek óta ún. vegyestáplálkozású. A vitát tehát nem arról célszerű folytatni, hogy együnk-e húst, vagy ne, hanem arról: mik azok a "nemes anyagok", amelyek a legtöbb segítséget adják ahhoz, hogy ne hagyjon bennünket cserben a test, és emberhez méltó - a wellness elvei szerinti - lehessen egyre hosszabb életünk.
 
Ugyanigy tény, hogy ősünk nem ivott szénsavas, agyoncukrozott, sok E-vel jelölt "gyümölcslevet", sem kerítés-szaggató pálinkát, de kávét-kólát-redbullt se. Persze az is tény, hogy "felfelé megy borban a gyöngy, jól teszi", továbbá, hogy mióta az ember íratlan történelmét ismerjük, azóta tudjuk, hogy időnként, módjával és felügyelet, irányítás mellett fogyasztott olyan szert, anyagot, amitől módosult tudatállapotba került (vagy más módon: kerengéssel, tánccal - avagy az ingerözön helyett deprivációval /meditáció, kontempláció, relaxáció/ jutott ilyen állapotba)... Az itallal összefüggésben tehát még bonyolultabb a helyzet (melyik nemzeti italról nem "bizonyították" még a hazafiak, hogy kifejezetten jót tesz a fogyasztása?). A válasz itt is csak a mérték lehet az előző pontban szereplő értékhez hasonlóan.
 
A helytelen táplálkozás káros következményei vitathatatlanok. Ismertek az ezzel összefüggő ún. civilizációs, "jóléti" betegségek is (só és keringés, disznó-, marhahús és vastagbél-rák kapcsolata, stb, stb.).
 
Ilyen ártalom a túlsúly, az elhízás is. Tény, hogy a fogyókúrák hatásfoka az elvonókúrákéval "vetekedik": 20%-nyi hatékonyságot mutatva. Tartós testsúlycsökkenés csak úgy érhető el, ha a felhasznált kalória jóval több a bevittnél. Ezt a következő pontban részletezett testedzés és/vagy a szakszerű és korrekt lébőjt biztosíthatja.
 
Szögezzük le, hogy a léböjt nem hasonlít sem a vallási bőjtökhöz, sem a különböző diétákhoz. A lébőjt egészen pontosan azt jelenti, hogy csak hígított gyümölcs- és/vagy zöldségleveket, teákat és vizet iszunk. Egy pohár joghurt vagy egy kiflicsücsök sem megengedett tehát, mézből is csupán naponta két teáskanálnyi fogyasztható és csak teában. Ellenkező esetben ugyanis vagy az történik, hogy szilárd helyett folyékony táplálékon élünk :)), s így sem méregteleníteni, sem fogyni nem tudunk, vagy azért lesz sikertelen a böjt, mert az elfogyasztott minimális táplálék hatására ismét beindul a böjt alatt "átállt" máj-hasnyálmirígy rendszer - tehát megszűnik az a jótékony "kannibalizmus", hogy a szervezet önnön tartalékait fogyasztja.
A jól böjtölő ember tehát nem éhezik, s a testsúly-csökkenés csak egy, és nem is a legfontosabb velejárója a bőjtnek. A méregtelenítés, az immunrendszer erősödése, a legkülönbözőbb betegségek meggyógyulása, illetve megelőzésük a lényeges nyereség testileg, lelkileg-szellemileg pedig az ugyancsak egyfajta méregtelenítés: a megtisztulás, befelé fordulás, a harmónia kialakulása vagy fejlődése isteni valónkkal.
 
A testedzésről, a tornáról. Sietek kifejteni, hogy a minden nap végzett, kemény torna célja elsősorban nem a testépítés, a fiatalosság megőrzése - hanem a stressz-hormonok és -fehérjék lebontása.
 
Ismét a tények sorolása következik:
 
Distresszeink (a teherbíró képességünket meghaladó, ártó stresszek) több, mint 90%-a napjainkban idegi-lelki-szociális-interperszonális eredetű. Hatásukra azonnal leáll az immunrendszer, a vesék működése a fokozott verejtékezéshez szükséges folyadék visszatartására irányul, a gyomor-bél traktus többször is súlyos traumát szenved, általában rossz lesz a zsigeri keringés, a szervezet a hivatkozott stressz-horomonokat és fehérjéket szabadítja fel, állítja elő - s ezek egy nap keletkezett mennyisége spontán kb. egy hét (!) alatt bomlana le, ha ez idő alatt nem képződne utánpótlás - ami természetesen kizárt dolog.
Más szavakkal: majdnem tökéletes szervezetünk distressz szempontjából élő anakronizmusnak minősül, mivel az eredetileg a közvetlen életveszély elhárításához keletkezett anyagok ma - amikor hálistennek nagyon ritka az ilyen veszély - mérgeznek, megbetegítenek bennünket, megrövidítik életünket. Gondoljunk csak az előző bekezdésében felsoroltak következményeire. Őseink egyrészt kevesebb distresszt éltek át, másrészt kénytelenek voltak nehéz fizikai munkát végezni, cipekedni, gyalogolni - s így naponta lebomlottak a keletkezett stressz-hormonok és -fehérjék. Ma, amikor egyik székből ülünk a másikba, gombok nyomkodásával dolgozunk a háztartásban is, lifttel megyünk az 1. emeletre is s kocsival a hobbi-telekre vagy a szántó-földre, gyümölcsös kertbe - csoda-e, hogy túlsúlyosak és "stresszesek" vagyunk?
 
Nos, ezért fontos a testedzés, s a mindennapi distresszért a mindennapi torna. Ezen kívül persze még úszhatunk, golfozhatunk, fallabdázhatunk, futhatunk hetente 2-3 esetben, de keményen tornázni - mint enni, fogat mosni - minden nap kell. És ehhez a tornához nem kell bordásfal, szobakerékpár, fitness-bérlet - vagyis jelentős pénz! A láb mindig kéznél van - mondjuk tréfásan - csak le kell hozzá hajolni. Könyvek, hang- és képanyagok garmadájából válogathatunk...
 
Izmaink megtornáztatása, testünk megmozgatása mellett csakra-tornára is szükség van naponta, hiszen ezek a bennünket testileg, lelkileg és szellemileg is szolgáló-irányító energia-központok ugyancsak naponta megsínylik distresszeinket. Peter Kelder A fiatalság forrása II. című könyve és a felhasználásával készült videokazetta mutatja be az ún. Öt tibeti gyakorlatot, mely speciális csakra-tornaként is felfogható.
 
A módosult tudatállapotról. (Megváltozott tudatállapotnak is mondják. A lényeg az, hogy agyunk elektromos aktivitása jelentősen csökken: az éber percek 15-35 ciklus/sec-a helyett, 7 és l4, vagy csak 4 és 7 között rezeg másodpercenként, görög betűkkel - sorrendben - béta-, alfa-, illetve théta-dominanciáról beszélünk ilyenkor.)
 
Ismét a tények: a káros-kóros anyagok helyett "ingyen is be lehet tépni": a már említett inger-özönnel vagy deprivációval. (Mivel az inger-özön a testedzés, a torna egyik-másik változata, vagy ahhoz hasonló /tánc, kerengés/, részletesen az inkább deprivációra épülő technikákról szólok.)
 
Ilyen a meditáció, az imagináció, a kontempláció és a relaxáció. (Az ősi hipnózisnak, a csak néhány évtizedes NLP-nek és társainak csak feltétele a módosult tudatállapot, arra épül a módszer - ezért ezekről itt nem célszerű szólni.) 
 
A meditáció eredeti jelentése: középre helyezés, az imaginációé: belső kép alkotás, a kontemplációé: ima, a relaxációé (kevesen gondolnák, de etimológiailag latin-francia közvetítéssel került az angolba): a fogoly szabadon engedése.
 
A distresszre való tekintettel részletesen a relaxációról szólok, s annak is egy speciális formájáról: az autogén tréningről. Ez  - AT-nek rövidítjük - olyan pszichoterápiás eljárás, amely 6 gyakorlatával a vegetatív idegrendszer harmóniáját állítja helyre, járulékos nyereségként pedig személyiségfejlesztő hatású. Az AT gyakorlásának eredményeként bárhol és bármikor el tudunk lazulni, el tudjuk nehezíteni az egész testünket (így csökken idegrendszerünkben is a feszültség), javul a vérkeringés és a vérnyomás beáll az ott és akkor ideális értékre, megszűnik a hideg (nyirkos) kéz és/vagy láb szindróma, gyógyszer nélkül rendeződnek az idegi-lelki eredetű szív-, légzési, gyomor- és emésztési, szexuális panaszok, az alvás-zavarok, a túlzott verejtékezés, elmúlik a tic, a migrén, csökken a depresszió - és mindez 3 hónap alatt elsajátítható, s egy életen át megmarad, mint a táncolni, úszni, biciklizni tudás.
 
Ahogy a mindennapi torna a testünket tartja karban, úgy az AT idegileg és lelkileg regenerál bennünket. És nyugodtan végezhetjük naponta 2-3 alkalommal: nem szokunk hozzá, mint a gyógyszerekhez, nem is viszünk be a szervezetbe semmilyen idegen anyagot...
 
A torna és a relaxáció: ez a kiegyensúlyozott testi-lelki működés feltétele. Nem véletlen, hogy C. G. Jung már a múlt század elején felhívta erre a figyelmet.
 
Önismeret - partnerismeret. A torna és a relaxáció egyszerűen rászoktat minket az introspekcióra: az önmegfigyelésre. Erre építhető az önismeret, amely érthető módon partnerismeretet is jelent, hiszen egyszerűen az eszünkbe jut, hogy hozzánk képest mennyire más a társunk - vagy milyen jó, hogy ilyen vagy olyan szempontból teljesen hasonlóak vagyunk...
 
Az önismeretnek sok könyvben utána olvashatunk, de az a szerencsés, ha szakember tartja azt a tükröt, amelyben magunkat tanulmányozzuk. Nem véletlen e dolgozat alcímeinek sorrendje (torna, lazítás, önismeret), erre utal alapkönyvem címe is: Lazíts, ismerd meg önmagad.
 
A lazítás, vagyis az alfa-, théta-domináns állapot fejleszti a hivatkozott instrospekciót, alapozza meg az önismeretet. Kell a módosult tudatállapot, a tudattalannal való kapcsolat mindenféleképpen, hiszen ki az, aki tárgyilagosan tud önmagáról nyilatkozni? Engem is beleértve vagy jobbnak vagy rosszabbnak tartjuk-érezzük magunkat, mint amilyenek vagyunk. Ezért kell a külső személy, s ezért jók azok a tesztek, amelyek a tudattalannal kommunikálnak és azok a technikák (a jelzett hipnózis, NLP mellett a tranzakcionális analízis, Bradshaw önismereti-öngyógyító eljárásai), amelyek módosult tudatállapotban segítenek ebben.
Érdemes elgondolkozni azon, hogy a delfói jósdán szereplő felirat teljes egészében igy szól: Ismerd meg önmagad és tanusíts önmérsékletet. Nemcsak az evésben-ivásban, de ott is - teszem hozzá, jelezve az alcímek összekapcsolódását.
 
Human relations, interakciók. Életvezetési gondjaink egyik nagy és állandó forrása az a kapcsolatrendszer, amely összeköt bennünket embertársainkkal, magával az emberiséggel, a világgal és - mondjuk ki, hisz úgyis hat! - a transzcendenciával.
 
A joggal vitatható életvezetésű T. Leary vitathatatlanul nagyot alkotott interperszonális tipológiájával és diagnosztikájával (erről 3 cikk is olvasható a Lazíts, ismerd meg önmagad c. könyvem 2. /sárga/ kötetében).  A Leary által leírt 16 interperszonális reflex segítségével 5 szinten vizsgálható az ember viselkedése kapcsolatrendszerében. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a reflexek (mint viselkedéses válaszok a szóbeli vagy metakommunikációs ingerre) a tudattalanból hatnak, válaszunkat a partner is tudattalanul dekódolja, s ahogy a jéghegynek is csak a csúcsa emelkedik ki a vízből, az interakció hatása is csak érzelmi-hangulati változásainkon keresztül tudatosítható...
 
Egész életünk szempontjából meghatározó az első három évben (s ezen belül is az első 18 hónapban) a szülőktől, elsősorban az anyától tanultak-megfigyeltek hatása. Az ekkor keletkezett traumák, deficitek meghatározzák vagy jellemzően befolyásolják viselkedésünket és magatartásunkat felnőtt korunkban is. Innen táplálkozik sok, érthetetlennek tűnő megnyilvánulásunk, belső ellentmondásunk, én-idegen késztetésünk esetleg saját gyermekünk nevelés során is.
 
Hasonlóan fontos az előserdülő- és a serdülő-kor, amikor jelentősen módosulhat, majd véglegesül élet- és világszemléletünk, döntően befolyásolva későbbi kapcsolatainkat is...
Az újabb kutatások úgy tartják, hogy a szocializáció nem fejeződik be egyetlen fejlődési szakaszban sem: életünk végig képesek vagyunk és kényszerülünk az új normák felismerésére és befogadására.
 

 

Megkönnyíti fejlődésünket és önmagunk folyamatos, tudatos fejlesztését, ha meg tudjuk őrizni gyermeki nyíltságukat és kíváncsiságunkat, ha tudunk felszabadultan nevetni (saját esetlenségeinken is), ha keressük a választ az élet ún. nagy kérdéseire (beleértve az Első Mozgatót is), s mindezt szeretteink társaságában tesszük (már ha nem szűnünk meg tenni azért, hogy tehessük...): "A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?"
 
Szerelem, szexualitás. Testi-lelki egészségünk szempontjából sokkal fontosabb ez a kérdés, mint amit bevállalunk belőle: módosult tudatállapotban nyilvánvalóvá válik, hogy sok nyavalyának itt és csak itt található meg az igazi oka. Virginia Satir szerint "Függetlenül az életkortól napi négy ölelés kell a túléléshez, napi nyolc a működéshez, tizenkettő az épüléshez"... (lásd az áldott és átkozott free hug-mozgalom).
 
Korunk egyik alapvető ellentmondása, hogy miközben sokan vágynak az igazi, hűséges társra, a szerelemre, a boldogító szexre - félnek az intimitástól, az őszinteségtől is... Nem kevés azoknak sem a száma, akik csak használni akarják a partnert, kikötik, hogy érzelemmentes kapcsolatot kívánnak... Szép számmal prostituálódnak nők és férfiak is, az anyagiak mellett karrier-célokért is...
 
Sietek kijelenteni, hogy senkinek semmi baja nem származik abból, ha úgy dönt, hogy aktuálisan nem érdekli a szerelem és/vagy a szex. Tiszteletben tartandó az is, aki elveszítvén párját úgy érzi, hogy pótolhatatlan a veszteség, ezért egyáltalán nem gondol új kapcsolatra. Ám sokan vannak, akik akarnak és élnek is valamilyen szexuális életet, de ők maguk is tudják-érzik, hogy hol van az az igazitól... Nos, az ilyen emberek súlyosan megsínylik ezt az állapotot.
Ugyanakkor azt is ki kell jelentenem, hogy az eddig tárgyalt témák mindegyike (és így bármelyike) nagyon befolyásolhatja életünknek ezt a fontos területét. Ezért is szerepel itt az anyagban, hogy egyrészt még jobban elfogadjuk a korábbi alcímek jelentőségét, az objektíve kötött sorrendet, másrészt - mivel a kapcsolat oda-vissza működik - érezzük az ügy jelentőségét az egész személyiségünk létminősége, a homeosztázis megteremtése és megőrzése szempontjából. S ugyancsak ezért csak azt lehet hangsúlyozni, hogy nem szabad lemondani a boldog pillanatokról, a Csikszentmihályi által flow-állapotban tapasztalható érzésekről, de tenni, áldozni kell értük.
 
Munka, hobbi. Megbeszéltük, hogy a munka nem lehet életünk értelme, legfőbb érték - de nem is hiányozhat a maga helyéről az életünkben. Itt és most arról kell szólnunk, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek ránk a munkával kapcsolatban.
 
Napjainkban gyakran előfordul, hogy az ember alacsony lovon ül, s a földbe veri a lába fejét: szak- vagy betanított munkát végzünk diplomával a zsebünkben, illetve olyan munkát vállalunk, amely a munkaidő 20%-a alatt elvégezhető (általunk), de illik kivárni a fájrontot...  Az első esetben úgy tudjuk kivédeni az idegi-lelki eredetű testi megbetegedést, ha megbeszéljük magunkkal, hogy miért, mennyi időre és milyen előny miatt vállaltuk el ezt a munkakört - tehát a saját döntést és az átmenetiséget hangsúlyozzuk. A második esetben a kinevezésre jogosult vezetővel célszerű egy olyan szerződést kötni szóban legalább, de akkor tanúk előtt, hogy a munka elvégzése után szakmai továbbképzést vagy általános műveltség bővítést tartunk magunknak a munkahelyen, munkaidőben.
 
Ha titkárságon vagy ilyen jellegű helyen kellene dolgoznunk, az alacsony lóhoz hasonlóan célszerű eljárni: vagy úgy szerződünk, hogy csak akkor vagyunk bent, ha munkánk van, vagy úgy, hogy legálisan tanulunk bent, készenléti állapotban.
 
Az is előfordul, hogy túl magas lovat kínál fel legtöbbször valamilyen rokon vagy barát, amikor a beosztottjaink kérdéseit sem értenénk, nem hogy válaszolni tudnánk. Ezt így soha nem szabad elvállalni, átmenetileg sem: biztos, hogy lelkileg, idegileg vagy erkölcsileg vesztesként repülünk vagy kullogunk el a helyszínről. Vagy egy alacsonyabb lovat kérjünk ilyenkor - támogatónk érdekében is! -, vagy azt beszéljük meg vele, hogy - amerikai módszer szerint: az ő bejelentésével - lazán "végigfutunk" a segédhivataltól a ranglétra felkínált fokáig vezető úton, és közben egyáltalán nem lazán figyelünk, tanulunk, kapcsolatokat építünk!...
 
Az ún. Peter-elv akkor érvényesül, ha elérünk a ranglétrán az általunk még éppen betölthető helyre, de főnökünk még magasabbra akar emelni (ez nem teljesen azonos a magas lóval, hiszen itt már bent vagyunk, ott meg akkor szerződnénk...). Nos, ez az ún. alkalmatlansági hierarchia-dilemma: ha elfogadjuk a helyet, lényegileg csak magas lóra kerülünk (legfeljebb nem annyira magasra, mint a legelső esetben), ha nem fogadjuk el, lehet, hogy elfogadja egy nálunk is alkalmatlanabb... Lehet. Mi akkor se fogadjuk el. Jelezzük, hogy mi módon lehetne kifejezni a tudásunk főnöki elismerését: legyünk pl. főtanár, kiemelt, kabinetvezető főtanár - de ne igazgató. Ne, mert az menedzseri és nem tanári végzettséget igényel!
 
Hosszabbnak tűnik ez a fejezetrész, de egyrészt munka szakpszichológus is vagyok, másrészt nagyon mindennapi dolgokról volt szó. Látszólag levezetésként beszéljünk a hobbiról. Látszólag - mert nagyon fontos a téma. Igazolandó, hogy milyen kőkemény és megbonthatatlan az alcímek rendje, hadd utaljak most is a torna, a relaxáció, a bennünk élő kisgyerek megőrzésének, az interperszonális kapcsolatoknak, a nevetésnek s nem utolsó sorban a flownak a jelentőségére - ezekből áll össze ugyanis a hobbi pszichológiai értelmezése (akkor is, ha némely hobbinak abszolút magányosan hódolunk, mint ahogy a remete is a társadalom elől vonul el...).
 
Bátorítom-buzdítom minden kedves Olvasómat, hogy legyen szigorú, és ne engedje, hogy ne legyen ideje-energiája a hobbijára, s ha netán eddig megfékezte magában az erre irányuló késztetést, holnaptól engedje szabadon "foglyát" ilyen szempontból is :))
 
 

2 komment · 1 trackback

Szexuális szerepeink szerveződése

2009.06.11. 18:43 zöcskei

 

 

 

Szexuális szerepeink szerveződése

 

 

Hányszor lerágott csont! És mégis, milyen kevesen tudunk higgadtan, tárgyilagosan, érzelemmentesen beszélni róla! De miért kellene így beszélni a szexről? Miért tagadnánk, hogy megérint maga a szó is?

OSGOOD tanulmánya óta egyébként is tudjuk, hogy minden érzékelés-észlelés, így a kimondott (vagy leírt) szavak percepciója is, első lépcsőben érzelmi-indulati-hangulati töltésű. Itt dönti el valami bennünk, hogy számunkra emocionálisan milyen a szó jelentése: pozitív, biztató, kellemes - vagy éppen az ellentéte...

 

 

1. A szex "elemi ösztön"

 

Vitathatatlan, hogy eredendően nálunk, embereknél is az. S megdöbbenünk néha, hogy mennyire az. Hiszen milyen erős késztetés, drive, motiváció!

És ugyanakkor (vagy mégis) - a freudi szublimalizáció, vagy a több ezer évvel idősebb, "Kundalini-felemelése" folyamat jelzi, hogy nemcsak uralni és irányítani vagyunk képesek, de transzformálhatjuk: a felismerhetetlenségig átalakíthatjuk. A tájékozatlanok közül ki gondolná, hogy a művészi teljesítmény, vagy akár a szent dühvel, megszállottan végzett bármilyen munka, tevékenység ebből az ősi, szent erőből, energiából (és információból) táplálkozik a szó szoros értelmében!

És mégis (vagy ugyanakkor) - micsoda változásokat hoz létre legtöbbünk szexuális viselkedésében is egy kis alkohol vagy más drog! Biztosan ez is szerepet játszik ezért az ún. nemi erkölcs elleni bűncselekmények (főleg az erőszakos közösülés) elkövetése és az alkohol (vagy más drog) fogyasztása közötti összefüggésben. De az autoagresszió "csúcsa": az öngyilkosság elkövetésének hátterében is hányszor érhető tetten másodlagos okként a szexuális élet ellehetetlenülése vagy súlyos zavara, amely esetleg önmaga is oka, de következménye is lehet az alkohol- vagy más drogabuzusnak...

 

2. A szex endokrinológia (a belső elválasztású mirigyekkel foglalkozó tudományterület)

 

A szervezet három nagy reflektáló része és működési ága az idegrendszer, a belső elválasztású mirigyek rendszere és az immunrendszer. Leggyorsabban az ideg-, leglassabban az immunrendszer reagál a külső (vagy éppenséggel belső) hatásra. A belső elválasztású mirigyek (a BEM) rendszere olyan szempontból is "középső", hogy az információk túlnyomó többségét a másik két rendszertől kapja. Ez is magyarázza, hogy az idegi vagy az immunállapot változásaira miért reagál olyan érzékenyen a nemi működés.

A női ciklus, a terhesség, de még a szoptatás is, s végül a menopausa látványosan mutatja a BEM és a nemiség kapcsolódását. A tüszőrepedés és a nemi vágy alakulásának összefüggése közismert (ma már egyre több publikáció foglalkozik a "nehéz napokban" tapasztalható libidó-növekedéssel is). A terhesség bizonyos szakaszától tapasztalható aszexuális viselkedésnek is BEM alapja van (a felépítményt a következő pont tartalmazza). A szoptatás és a BEM összefüggéseit mutatja a menses és a szoptatás kapcsolódása (vagy éppenséggel váratlan, meglepetésszerű elválása, amikor nemkívánt terhesség jöhet létre). A klimax BEM-meghatározottsága gúnyolódás és vicc szintjén is közismert. Az ilyenkor alkalmazott hormonkezelés sok káros következménye - hál' istennek - főleg a betegnek beteg által történt "felhomályosítása" során fogalmazódik meg, a valóságban a szakszerű beavatkozás korántsem annyira veszélyes.

A férfiaknál a látványos problémák (elsősorban az erektilis diszfunkció, vagyis a merevedési zavar) és a korai magömlés hátterében nem annyira BEM-jellegű tényezők szerepelnek (l. 3. pont). Észrevehető viszont idős korban a férfi nemi hormonok csökkenésének hatása az agresszivitás szintjére (a brutális apából gyengéd nagyapa válik), és az érzelmi-hangulati labilitásra (könnyezés, sírás és más "nőies viselkedés, illetve kitörés").

 

3. A szex pszicho-neurofiziológia (lelki-idegélettan)

 

A kifejezés fordítása szó szerint nem értelmezhető. Arra a közismert tényre utal csupán ez a szókapcsolat, hogy az idegi és az élettani folyamatokat (s végső soron az előző pontban ismertetett BEM működés is ilyen!) befolyásolják a lelki történések és állapotok. (Vonatkozik ez a harmadik nagy reflektáló rendszerre és működésre: a belső védekezésre is - így jött létre önálló diszciplínaként a pszicho-neuroimmunológia.)

Minden megnyilvánulása a szexualitásnak lelki és idegi meghatározottságú is tehát - és fordítva: minden szexuális megnyilvánulás hatással van a lelki és az idegi állapotra, folyamat(ok)ra is. E megállapítás idegi minősítése nem igényel példálózást, hiszen közismert tényekről van szó. Kevésbé ismert, ezért inkább erről szólok: a szexuális működés zavarainak lelki eredetéről, hangsúlyozva, hogy - mint a szóösszetétel jelzi - elválaszthatatlan egymástól a három összetevő.

Ritkán, de előfordul (és ma már meri vállalni sok érintett), hogy valaki lelkileg nem tud azonosulni a biológiai/fiziológiai nemével. A közelmúltban volt rá magyar példa, hogy a házaspár mindkét tagja ezzel a problémával küzdött - szerencsére megtalálták a műtétsorozatot vállaló kórházat.

Enyhébb változata e problémának, amikor az illető elfogadja a nemét, de szexuális izgalmat, vágyat csak homoerotikus ingerekre és homoszexuális társ mellett érez, feltételezve, hogy ő maga az ellenkező nem tagjaként öltözködhet. (Az ilyen ún. transzvesztita férfi tehát nőnek öltözve éli ki tulajdonképpen homoszexuális késztetését, miközben ugyancsak férfi partnerének pl. a mensesre hivatkozva nem "tudja" azt nyújtani, amit az várna. Például ezért vállalkozik mintegy kényszeredetten az egyébként általa nagyon is kívánt orális szexre - természetesen nem kölcsönös /69/ pozícióban, hiszen akkor lelepleződne!)

Ha lehet így "fokozni" a mondanivalót, még enyhébb változata a pszicho-szexuális zavarnak az ellenkező nem ruhadarabjaihoz való kóros vonzódás. Már amennyiben kórosnak minősíthető, ha a szexuális izgalom és/vagy kielégülés feltétele az ilyen ruhadarabok gyűjtése, simogatása, viselése, a genitáliák és/vagy az erogén zónák azokkal való ingerlése (fetisizmus).

Pszicho-szexuális probléma húzódhat meg az erektilis diszfunkció és/vagy az ejaculatio praecox (korai magömlés) hátterében is, ahogy az előző pontban jeleztem. A feltételes mód arra utal, hogy nem minden esetben pszicho-szexuális probléma okozza ezeket a zavarokat - ezért célszerű andrológushoz fordulni az okok feltárása céljából. Ugyancsak pszicho-szexuális eredetű zavar a nőknél kialakulható ún. másodlagos anorgazmia (ez esetben korábban volt orgazmus, csak elvesztette az illető ezt a képességét), valamint a vaginizmus (a hüvely /vagy csak bemenete/ olymérvű görcsös összehúzódása, amely lehetetlenné teszi a behatolást.

Ugyancsak az előző pontban írtam arról, hogy a terhes nők viselkedése egy bizonyos idő után aszexuálissá válhat. Ilyenkor gyakran pszichés eredetű a változás: morális, higiéniás vagy más szempontok (a magzat féltése fertőzéstől stb.) válthatja ki a szexualitás elutasítását (ritkán, de előfordul a "mór megtette a kötelességét, a mór mehet"-attitűd ilyen hatása is a férj közeledtének, sőt jelenlétének elutasításában).

 

4. A szex nemi élet

 

A szó szótári jelentésének ez a megközelítés felel meg a legjobban, amely azonosítja a szexualitást az egész nemi élettel. A nemnek megfelelő viselkedéstől, megjelenéstől, öltözködéstől kezdve a nemi felvilágosításon keresztül a nemi betegségek gyógyításáig és megelőzéséig minden belefér ebbe a felfogásba - feltételezve az illető tudatos és aktív jelenlétét.

Már óvodás kortól megfigyelhető, hogy másként viselkednek a gyerekek ellenkező nemű(ek) jelenlétében, s bizony még a szociális otthonok legidősebb, önmagukkal még törődni képes és szándékozó lakói is ezt teszik.

Tapasztalhatjuk, hogy a másnemű ember puszta jelenléte motiválhatja a viselkedést, illetve befolyásolhatja még a szóhasználatot (trágárság kerülése vagy éppenséggel gyakoribb alkalmazása) és a munka intenzitását is (egyesek mintegy a másiknak, a másikért dolgoznak szebben, jobban - vagy éppenséggel "lazábban"). Udvariasabb, a nehézségeket jobban tűrő - avagy kockázatkereső és -vállaló - viselkedés is gyakrabban tapasztalható ellenkező neműek hatására.

A szabadidő tervezését és eltöltését is áthatja, sokszor meghatározza a szexualitás. Házaspároknál, együttélőknél, de együttjáróknál is gyakori, hogy a munkaszüneti napokra tervezik nemcsak a szeretkezés(eke)t, de a nemiséggel áthatott szórakozást - s ehhez nemcsak a szórakozóhelyek alkalmazkodnak, de felkészülnek rá pl. a videokölcsönzők, sőt a kábeltévék műsorszerkesztői is.

A nemi élet minősége, gyakorisága igen nagy szóródást mutat. Jelenleg együtt, egyszerre tapasztalható:

 

a promiszkuitás: a nemi partner igen gyakori, különösebb válogatás nélküli cseréje, a külső kapcsolat(ok) fenntartása, a hármas vagy nagyobb csoportos szex preferálása;

a hűség, a monogám attitűd;

valamint a részleges vagy teljes aszexualitás (a "white love", amelynek a petting a csúcsa);

és az aktus kerülése, amely együttélőknél, együttjáróknál is jelenthet akár többéves "kihagyást", a kapcsolat fenntartása mellett.  

 

5. A szex örömforrás

 

Az ezt az elvet vallók számára a szex - szerelemmel vagy "csak úgy", párral vagy egyedül - a kellemes, jó érzés, az önfeledt szórakozás, a testi-lelki öröm, a kielégülés, a teljes kikapcsolódás és a töltekezés, a regenerálódás, vagy csak a jó közérzet, a pozitív énkép forrása.

Szexi vagyok. Vonzó vagyok - állapítja meg magáról valaki, és ez kellemes, jó, izgató érzéssel tölti el. És vigyáz magára, a szépségére. Nézegeti majd simogatja magát az orgazmusig/magömlésig. (Gyakran akkor is, ha párkapcsolatban él, mert így jobb, vagy mert így is jó, és legyen így is.)

A szegény ember szórakozása, mert ingyen van - mondták régen (és mondják ma is egyre többen).

Feldob. Fiatalít. Energiát ad. Jót alszom utána. Meghozza az étvágyamat. Jöhet a világ a hátamra púpnak - mondják, gondolják, érzik. És így van.

 

6. A szex az erotika tudattalanja

 

Az erotika (mint görög-latin eredetű szó) "az érzékiség, a nemi ösztön lelki megnyilvánulása" - áll az idegen szavak szótárában. "Névadójánál": az Erosznál azonban ez is olvasható: "Vágyódás és törekvés a jó, az igaz és a szép iránt".

Ezért választottam ezt a címszót: az erotika tudattalanja a szex. Mert az érzékiséget, a nemi ösztön lelki megnyilvánulását úgy hatja át a szexualitás, mint a tudatot a tudattalan. S úgy irányítja is. Viszonyuk olyan, mint a jéghegy és a vízből kiemelkedő csúcsa. Az egyik egyáltalán nem látszik. S a kettő mégis egy, ugyanaz. S a nem-látszó rész a nagyobb, a súlyosabb - de csak a látszót ítéljük meg. Messziről csak az érzékelhető...

És ezért nem számít bocsánatos bűnnek - sőt: semmiféle bűnnek nem számít -, hogy nemcsak egy szép virágot, tárgyat, jelenséget, de egy szép emberi testet is gyönyörködve szemlélünk. Csak tudjunk róla, tudatosuljon bennünk, hogy ilyenkor - mármint gyönyörködve szemlélve egy szép emberi testet - ott van letagadhatatlanul a szexualitás is. A tudattalanban, abból kisugározva, de ott van. Miközben vágyódunk és törekszünk a jóra, az igazra és a szépre. Milyen jó is és milyen gyötrelmes dolog embernek lenni!

 

7. A szex a szerelem alfája és omegája

 

Igen: így kezdődik a szerelem, hogy a nő vágyat érez a férfi iránt, érzi, hogy ezzel a férfivel jó lenne a szex (hogy ne mindig a férfi aspektusából nézzük a dolgokat), hogy e mellett a férfi mellett van egy kis szexuális kisugárzás, hogy végre egy férfias férfi - és aztán, majd, később valamikor beteljesülnek a vágyak, és a nő megállapíthatja, hogy ez az, amit ő már akkor érzett, tudott...

A szememre lehet vetni, hogy hány szerelem születik személyes találkozás nélkül (levelezés, telefon, csak olvasnak-hallanak egymásról...) - én meg azt mondom, kérdezem inkább, hogy ez bizonyosan szerelem?, illetve: és a vágyakozás, az ábrándozás, az álmodozás az ismeretlenről, a még sohasem látottról, az nélkülözi a vágyat, a szexualitást? Meg, hogy hogy is vagyunk azzal a bizonyos plátói jelzővel? Nincs ebben egy kis pejorativitás?

Szex lehet szerelem nélkül, nagyon jó kis szex is előadható így (nem is kicsi...) - de szerelem nincs szex nélkül (legfeljebb még vagy már - de arról azt is tudjuk-érezzük, hogy még vagy már, de nem az igazi!).

Alfája a szerelemnek a szex, mert a megtetszés, az észrevevés, az odafigyelés a másikra csak ezen a (mint láttuk, sokáig tudattalan) csatornán indulhat, és omegája, mert elválaszthatatlan a szerelem a szextől - akkor is torzónak éljük meg az ilyen kapcsolatot, sőt, magát az érzést, ha kényszerű, külső okok miatt nem kapcsolódhatnak össze a testek.

Vigyük ad absurdum a dolgokat: korlátozhatja, illetve lehetetlenné teheti az összeérést, egymás érintését a partner kórházba vagy börtönbe kerülése, tartós külföldi kiküldetése stb. Mi mindent megtesznek, megteszünk azért, hogy titkon, lopva, súlyos konzekvenciákat kockáztatva, megalázó helyzeteket is felvállalva, de legyen testi kontaktus is!

 

8. A szex kommunikáció

 

Pontosítsunk: egy sajátos metakommunikáció a szex. Ismeretes, hogy maga a metakommunikáció egyrészt a testbeszédet jelenti, másrészt pedig a verbális (a szóbeli) kommunikáció vokális (itt: hangbeli) kiegészülését.

A szexepil ma már meghonosodott a magyarban is - valakinek a megjelenésében, a mozgásában, a viselkedésében rejtve jelenlévő olyan sajátosság, amelyet tudatosan nemigen vagyunk képesek megfogalmazni, de hat: választ vált ki a partnerben, és észleli az azonos nemű, potenciális vetélytárs is.

Az is közismert, hogy a metakommunikáció gyakran ellentétes a szóbeli közléssel - de a partner ilyenkor mindig a metakommunikatív üzenetet tartja-tekinti hitelesnek, gyakran tudattalanul, teszem hozzá.

Mit jelent ez?

Nem kevesebbet, mint azt, hogy a szavainkkal képesek vagyunk valótlant állítani, de a viselkedésünkkel nem (leszámítva néhány csalót, házasság-szédelgőt, aki kemény munkával begyakorolta, hogy ne csak szavai, de gesztusai stb. is hitelesnek tűnjenek). Következésképpen, ha valakinek hazudunk a szavainkkal, leleplezzük magunkat a viselkedésünkkel, s ő - mint írtam, gyakran tudattalanul - tudomásul veszi ezt a diszkrepanciát (itt: meg nem felelést), és a viselkedésünket fogadja el hitelesnek, arra reagál.

A szexualitást illetően érvényesül ez már egymás mint lehetséges partner észlelése során is, és a későbbiekben, a szexuális együttlét (nem csak az aktus, hanem az ún. hódítás, udvarlás, csábítás, elő- és utójáték stb.) folyamán.

És természetesen mindeközben bármit is teszünk, az mind-mind kommunikáció (is), amely szóbeli választ vagy válaszviselkedést is kivált...

Természetesen az is válaszviselkedés, ha a partner nem viszonozza azt, amit kap tőlünk. Csak sokan ezzel is úgy vannak, mint a szóbeli kommunikáció során: a dialógus helyett monológot preferálnak - vagy nem is várnak választ a partner viselkedés-nyelvén, vagy a "szavába vágnak", "mondják a magukét"... S aztán csodálkoznak, hogy a végső reagálás a számukra "kedvezőtlen" lesz.

 

A címben a második szó a "szerepeink". Ez a szó itt pszichológiai és szociológiai értelemben van jelen. Részben a freudi orális, anális és (főleg) a fallikus fejlődési szakasz szexuális identitásának (én-azonosságának) kialakulására, részben pedig a pre-, majd az "igazi" pubertásban, továbbá az ifjú- és a fiatal felnőttkorban lejátszódó nemi azonosítás-azonosulás folyamatára utal.

Néhány szerző - így e sorok írója is - úgy látja, hogy amint a szocializáció is az élet végéig folytatódik, úgy a szexuális önazonosítás-önazonosulás is bármikor változhat, amíg (nemi) életünk tart: bővülhet, új anyaggal gazdagodhat - vagy szűkülhet, szegényedhet, illetve módosulhat, átstrukturálódhat élmények hatására, vagy a nemiséggel kapcsolatos attitűdjeink változásának következtében. (Igen szélsőséges, de élő példa a szerep bármikor végbemehető drasztikus változására a transz-szexualitás következtében a nem teljes elutasítása alapján történő "átoperálás".)

Végül a "szerveződése" szó arra utal, hogy e szerepeket nem mások "osztják ki" ránk, ám nem is mi dolgozzuk ki őket tudatosan, akaratlagosan. Ehelyett - nem lebecsülve a velünk született adottságokat, hajlamokat, képességeket s a tanult, "szerzett" tulajdonságokat, attitűdöket, végső soron tehát a külvilág, a "másik", az "Ő" s a "többiek" jelentőségét sem - végül is részben törvényszerűen, részben viszont "spontán" alakulnak ki, jönnek létre s változnak (mint írtam, hitem szerint életünk végéig). Ez esetben is igaz tehát az a rubinsteini megállapítás, miszerint a külső okok a belső feltételeken keresztül hatnak. Fontosnak tűnik itt az autoreguláció megemlítése: a személyiség önszerveződését és önszabályozó képességet jelzi ez a kifejezés.

S ha most együtt, egyszerre ízlelgetjük a cím szavait, először talán a "vertikális" jelzőre asszociálhatunk: szexuális szerepeink szerveződése kézenfekvően arra a folyamatra utal, amely születésünktől (fogantatásunktól!) kezdődik s tart - ahogy jeleztem, szerintem - (nemi) életünk végéig.

Mégis, talán megengedhető, hogy ebben a dolgozatban egy horizontális nézőpontot kínáljak fel, mely talán kevésbé kidolgozott, s így érdekesebb kirándulásra hívja az Olvasót.

 

Nos, figyeljük ezt az alliteráló címet, pontosabban érzelmi hatását!

Irányítsunk figyelmünket a szavakra külön-külön, majd együttesükre!

A "szexuális", mint latin eredetű jelző azt jelenti, hogy nemi, a nemi élettel kapcsolatos, arra vonatkozó. Jellemző viszont, hogy főnév formájában (szexualitás) a szó teljes alakját csak ritkán, nagyon hivatalos szövegben használjuk, az élőbeszéd mellett gyakran írásban is a rövidebb, bizalmas jellegű alakja (szex) szerepel. Jelentését pedig sokan leszűkítik mind a melléknévnek, mind a (teljes alakú) főnévnek: főleg és elsősorban vagy kizárólagosan a nemi aktus jelzésére használják (lásd a bizalmas-szellemeskedő: "Ne szexuálj ki velem!" stb. kifejezést). Azért kell hangsúlyozni ezt, mert nem mindegy, hogy a szó láttán-hallatán a nemi élet vagy az aktus "ugrik-e be". És könnyű belátni, hogy ha a főnév jelentése torzult, akkor valószínűleg a jelző is inkább a nemi aktussal kapcsolatos és nem a nemi élettel...

 

9. A szex: én és a Másik 

 

A szexről sem lehet úgy beszélni, hogy C. G. JUNG munkásságát ne érintsük. Ebben a pontban két jungi kategóriát kell említenem: a címben szereplő Másikat és az extro-introverziót.

A Másik, így nagy M-mel, nem a partnert jelenti, hanem a bennem elfojtottan, megtagadottan élő Árnyékot (ez is jungi szóhasználat): azt a részét a személyiségemnek, amelyet nem tudok, nem akarok elfogadni, felvállalni. Ebben - témánkat illetően - egy olyan "tabu" is benne van, mint az ellenkező nemű szülő iránti tiltott, meg nem engedett s ezért elfojtott szexuális vágy. Ez a vágy játszik aztán szerepet abban, hogy a partnert - tudattalanul - ehhez a szülőhöz hasonló személyben keressük.

Megnyilvánul a Másik abban is, ahogy néha - magunknak is érthetetlenül - a partnerrel viselkedünk. A dolgok jellegénél fogva ez az én-idegen viselkedés inkább az aktusközeli tetteinkben figyelhető meg, s főleg orgazmus előtt, alatt és utána közvetlenül - azokban a percekben, vagy végtelennek tűnő pillanatokban, amikor, József Attila szavaival, a "kultúra úgy hull le" rólunk, "mint ruha... a boldog szerelemben".

Nos, ezért válik frigiddé, anorgazmiássá néhány olyan nő is, aki korábban mindig örömöt talált a szeretkezésben: fél attól, hogy mi lesz vele, mit tesz, mit sürget vagy enged meg pusztán azért, mert elvesztette a helyzet és viselkedése felett a kontrollt...

Beszélni kell róla, hogy az Árnyék, a Másik diktálja nemegyszer a furcsa, szokatlan, először én-idegen, néha már a perverzitást vagy a patológiát súroló, illetve meg is valósító viselkedést is.

Kicsit "vigasztalásként" hadd fejtsem ki - ugyancsak JUNG alapján -, hogy az individualizáció (itt: felnőtté, érett személyiséggé válás) során bensővé válnak, elfogadottak lesznek az Árnyék, a Másik normái is. Ezért kiegyensúlyozott az érett személyiség - és ezért éretlen a szexuálisan aberrált, perverz... Csak néhány utalás a kriminalitásra. Az erőszakos közösülés elkövetője elsősorban nem a szex miatt motivált - neki az okoz örömöt, hogy látja, érzi, átéli a másik félelmét, megalázódását, s ugyanakkor feldobja az az izgalom, hogy lebukhat, elfoghatják, ha nem elég ügyes és szerencsés... A pedofil és/vagy a gerontofil - tehát a gyermekekkel, illetőleg az idősebbekkel erőszakoskodó (bár nem mindig pontos ez a kifejezés, néha nagyon is gyengéd az elkövető) - szexuálisan minden esetben éretlen személyiség...

Legalább ekkora "falat" az extro-introverzió kategóriának (a személyiség ún. kifelé-, illetve befelé fordultságának, irányultságának) és a szexnek a kapcsolata.

"Hasonló a hasonlónak örül", és "Az ellentétek vonzzák egymást" - de sokat halljuk-olvassuk ezeket az egymásnak teljesen ellentmondó, latin eredetű közmondásokat!

Témánkat illetően az a dilemma, hogy mire szövetkeznek a pár tagjai. Mert, ha valaki "közönséget" keres, akinek előadhatja gondolatait, megmutathatja magát, akkor helyes, ha extrovertáltként introvertált társat választ. És fordítva: ha valaki közönség akar lenni introvertáltként, hogy ő hallgathasson, figyelhessen, akkor keressen extrovertált társat... De! Mindketten tudják, hogy az ágyban nem lesz béke és örömködés! Hiszen, amíg az extrovertált csapongó, hűtlen, nagyétvágyú, ám gyakran a villámközösülés híve, illetve egy új póz fontosabb, mint az orgazmus, főleg, mint a partner orgazmusa - addig az introvertált éppen az ellentéte ennek!

Meg kell tehát alaposan gondolni és fontolni, hogy mire keresünk társat: inkább beszélgető vagy inkább szeretkező partnert akarunk - hiszen láthatjuk, hogy a kettő együtt objektíve nem fordulhat elő!

Akkor is így van ez, ha egyesek állítják, hogy az extro- és az introvertált között ún. centrovertáltak is vannak, akik tehát keverék-típusúak. Nos, az újabb neurofiziológiai kutatások és kísérletek kizárják ezt az elegyet: velünk született tulajdonságként vagy inkább extro-, vagy inkább introvertáltak vagyunk.

Előfordulhat viszont, hogy míg a tudatos énünk extrovertált, addig a Másik, az Árnyék inkább introvertált. Ez a magyarázata annak, hogy bizonyos esetekben, helyzetekben az extrovertált személy látszólag introvertált viselkedést tanúsít. Tapasztalható ez néha a szex területén is.

 

10. A behatoló és a befogadó a szexben

 

A klasszikus tao szimbólum a jin és a jang egyensúlya - erre utal a fehér alakban látható fekete és a feketében ott lévő fehér pont (amelyben ismét az ellenkező szín szunnyad). Ismerjük a jelzőket is: a jin hűvös, nyirkos, befogadó, passzív, érzelmes, tudattalan, holdjellegű, nőies - míg a jang meleg, száraz, behatoló, aktív, értelmes, tudatos, napjellegű, férfias...

Az előző pont alapján természetesen az is világos, hogy a Másik, az Árnyék úgy is felfogható, mint a jinben lévő jang és a jangban ható jin - íme az ágyban meg-megnyilvánuló erőszakos, férfias női viselkedés és a passzív, a befogadó férfi-attitűd egyik magyarázata!

Itt látom a legcélszerűbbnek megfogalmazni azt a dilemmát, hogy miért akar azonnal szeretkezni a férfi (és miért van néha érthetetlenül korai magömlése), illetve, hogy miért szeret szinte minden nő sokszor csak összebújni a párjával, szerelmeskedni szeretkezés nélkül, ölelkezni csak úgy... És miért tud annyira fájni, hogy a társa ezt nem érzi meg, és miért nem képes felfogni sem a férfi, hogy egyrészt ebben mi a jó, másrészt pedig miért kellene ezt neki megérteni sőt, megérezni?!

Nos, íme egy magyarázat, amely részben magában foglalja a korábban kifejtetteket, részben új szempontokkal, tényekkel egészíti ki azokat.

A freudi fallikus fázisban (amikor a kisfiú feleségül akarja venni anyát, akinek a szétfeszített lába közé áll, a kislány viszont széttárt lábakkal ül az ugyancsak házastársnak kinézett apa ölébe, s mindketten olyan mozdulatokat is végeznek előtte és utána, amelyről a maszturbálás jut a felnőttek eszébe - tehát a pszicho-szexuális fejlődés eme szakaszában is) hatnak a tabuk.

A fiú kettős kötésben áll az anyja lába között: tudja, hogy jól érzi magát és érzi, hogy ezt nem szabad. Nem szabad csinálni sem, és az is tilos, hogy közben jól érezze magát. Hogy lehet feloldani ezt a dilemmát? Úgy, hogy sokszor csinálja (mert csinálni kell, nem lehet nem-csinálni), de mindig rövid ideig, gyorsan. Ez e kettős kötés hatja át később a viselkedését: azonnal a tárgyra térni, pá, előjáték, és gyorsan befejezni (fiatal korban gyorsan mind a négyet!).

Az individualizáció (emlékszünk rá: az érett személyiséggé válás, a Másik, az Árnyék vállalása, befogadása) vagy a tudatos odafigyelés, önnevelés, a partnerre való koncentrálás (ami gyakran úgy valósul meg, hogy a pozitív énkép egyik feltételévé válik, hogy először a partner elégüljön ki), és a szexualitással összefüggő attitűd-rendszer módosulása, no meg a kor, a szex fiziológiájának változása mind-mind fontos szerepet játszik (játszhat) a férfi viselkedésének fejlődésében - mint ahogy számtalan más oka is lehet a dolognak (pl. a villámközösülés kedvelése, patológiás korai magömlés stb.).

A lényeg ettől még ugyanaz: tudattalanul ható tabu-törvények is szerepet játszanak a fiatal férfi ismétlődően is hamar a célra törő, ám mindig (viszonylag) korai magömléssel leálló szexuális viselkedésében.

És mi váltja ki a nőnél az előbb írt, a szeretkezés vágya nélküli összebújás igényét?

Nos, a lány nemcsak az apja felesége akar lenni, de jól érzi magát az anyjánál is. A tabu-sértés (és mondjuk ki: mindkét esetben a vérfertőzés ez a tabu), ha nem is tudatosulóan, de lelkiismeret-furdulást ébreszt és jóvátételi szándékot indukál a lányban, aki emiatt is szívesen bújik oda az anyjához. S ez az összebújás nemcsak a feszültséget oldja, szünteti meg, de a testmeleg, a fiziológiai folyamatok (légzés, szívdobogás) érzékelése még külön növeli a komfort-érzést. Ennek a - mint láttuk - sok-összetevőjű állapotnak, érzés-elegynek van olyan felszólító jellege, ami felnőtt korban és az ellenkező nemű partner mellett is aktivizálódik, és arra motiválja az immár szexuálisan érett nőt, hogy - bizonyítottan alfa-théta határon lebegve - csodálatosan érezze magát partnere karjaiban, testéhez bújva, csak úgy, anélkül, hogy eszébe jutna az...


11. Az animus és az anima a szexben

 

Ezek is jungi kategóriák. Az anima a férfiben élő női, az animus pedig a nőben élő férfi lélek. Természetesen mindkettőben ott van a sajátja is, s csak a mellett, azt kiegészítve és annak ellenében él ott a másik. Látható, hogy tulajdonképpen ez is a tao útja: könnyen megfeleltethetjük az animát a jinnek, az animust a jangnak.

Vannak nőies férfiak és férfias nők. Testalkat és -tartás, viselkedés stb. mutatja elég sokszor, hogy bizony vannak ilyen emberek. Vannak aztán olyanok, akikről nem látszik, nem rí le, hogy túlsúlyban vannak bennük a másik nem tulajdonságai, stílusjegyei - csak akkor vesszük észre, ha megszólalnak vagy más módon megnyilvánulnak. Náluk érhető tetten a túlfejlett anima, illetve animus.

A szerelem - nemcsak az erotikus, szexuális vonzódás, hanem az ezt magában foglaló, de meg is haladó összetett érzés, motiváció, késztetés - úgy jön létre e felfogás szerint, hogy pl. a férfi az aurikusan, metakommunikatíve észlelt jelek hatására kibocsátja magából animáját, s ha az illeszkedik az egészet kiváltó nőre, megtörténik a csoda.

Ennek pszicho-neuro-fiziológiai következményeként megkezdődik a szerelem-endorfinok termelődése, endokrinológiailag áthangolódik az egész BEM-rendszer, jobb-agyfélteke dominancia jön létre, majd szinkronizálódik a két félteke stb., stb.

Szerencsés esetben mindez a nőnél is megtörténik: a kölcsönös vonzódás alapján viszont-szerelem alakul ki.

És boldogan élnek, amíg meg nem halnak - mondanánk, ha mindez mese lenne. Mivel nem az, tudjuk, hogy ezek a boldogság-hormonnak nevezett endorfinok csak 2-3 évig termelődnek - de! Lehet, hogy ma már sejtjük legalább egy okát annak, hogy miért ilyen rövid ideig tart ez az állapot.

A feltevés a következő:

A szerelem sajátossága miatt egyre jobban meg akarunk felelni a partner kimondott vagy csak általunk vélt igényeinek, elvárásainak (néha ő maga is kéri-kezdményezi, gyengéden zsarolja ezt) - s ennek az a szörnyű következménye is lehet, hogy éppen így szűnik meg a nő animusa és a férfi lelke, illetve a férfi animája és a női lélek egybeesése, összhangja - vagyis maga a szerelem varázsa!

Elképzelhető tehát, hogy a mi túlzott megfelelés-igényünk vagy készséges teljesítése a partnerünk kéréseinek gyengíti, majd szünteti meg ezt a varázst! Ezért is adható olyan életvezetési tanács, hogy:

ne vállaljuk olyan kérések teljesítését, amelyek tőlünk idegen viselkedést, normarendszer-elfogadást stb. tételeznek fel - de

mi magunk se kérjük a partnerünktől, hogy (miattunk, a mi kedvünkért, ha tényleg szeret...) 180 fokot fordítson magán holnaptól (ne igyon, hagyja abba a dohányzást, fogyjon le, ne káromkodjon stb.), sőt

figyeljünk oda társunk és magunk spontán (vagy legalábbis annak tűnő) változásaira!

Hogy az elképzelés nemcsak költői fantázia terméke, annak "bizonyítására" álljon itt az (egyik) legújabb kutatási eredmény:

A korábban írt extroverzió - ami egyértelműen pszichés sajátosság, ún. személyiségjegy - fokozott dopamin-termeléssel jár együtt. (A dopamin egy ingerület-átvivő anyag, amely az agyban keletkezik, és felelős - többek között - az ún. megismerő tevékenység: érzékelés, észlelés, gondolkodás stb. minőségéért is.) Az extroverzió ugyan velünk született tulajdonságunk, szociális-interperszonális "tempónk" jelzője, melynek ma már nemcsak natív diszpoziciós (veleszületett hajlam-) meghatározottsága ismert, de kialakulásának idegrendszeri konstitúciós (itt, most: alkati) alapja is - mindazonáltal torok-szorító a kutatási eredmény.

Mert nem kevesebbre hívja fel ez az eredmény a figyelmet, mint arra, hogy a személyiségjegyek hatnak az agyműködésre (tehát nemcsak fordítva járható ez az út!). Azt tapasztalták ugyanis, hogy ha céltudatos pszichoterápia, személyiségfejlesztés és/vagy -korrekció következtében gyengül vagy erősödik az illető személy extrovertáltsága, csökken vagy nő a dopamin-termelés is!

Ennek analógiájaként viszont az is elképzelhető, hogy nemcsak az endorfin táplálja a szerelmet, de a szerelem intenzitásának megőrzése is kiválthatja az endorfin-termelés csökkenésének, sőt leállásának elmaradását.

Így válik érthetővé, "magyarázhatóvá", hogy miért élnek egyesek évtizedek múltán is mások által is elismert "boldog szerelemben"! Például azért, mert mindketten megőrzik identitásukat: társukkal együtt élő, de független, mondhatni autonóm személyiségüket, s így változatlanul megmarad a férfi lélek és női társ animusának, illetőleg a nő lelke és párja animájának fedése, szinkronitása, harmonikus összhangja.

Íme, így kötődhet-kapcsolódhat a szex, az animus-anima és az "örök" szerelem!


12. A szex és a tantra 

 

Jógának ez az ága több ezer éves megfogalmazása az európai unio mystica-nak: a titokzatos egyesülésnek. Megértésének - pontosabban: a helytelen értelmezés elkerülésének - érdekében egészen az eredendő bűnig, illetve az androgűn-állapotig kell visszamennünk.

Az eredendő bűn lényege, hogy az ember evett a tudás almájából, más szavakkal: el kezdte megismerni, vagyis polarizálta az addig egy, egész világot. DETHLEFSEN és TEPPERWEIN foglalja össze napjainkban, hogy mennyire ugyanarról szól az ún. keleti, kiemelten az indiai jóga, a kabbala, a görög, a latin, valamint a keresztény teremtés-tan és evolúciós elképzelés.

Mindegyiknek az a lényege, hogy az ős-egy, a bontatlan-egész, a teljes és tökéletes világ azzal sérült meg, hogy az ember a megismerő tevékenységével polarizálta: sarkította a szó eredeti értelmében, vagyis úgy, hogy szétszedte, szembeállítva az egymás feltételező és kizáró részeket, elveket. Ennek az ára, büntetése lett a korábban ugyancsak ős-egy, bontatlan-egész, androgűn (egyszerre férfi és női nemű) ember szétválása-választása férfivé és nővé...

(Gondoljunk csak a hermafroditákra: a spontán génmutáció és/vagy a fejlődési rendellenesség áldozataira, akik rendelkeznek mindkét nem genitáliáival: nemi szerveivel. Az ő nevükben Hermés és Aphrodité, a szerelem férfi és női istenének neve szerepel.)

Minden nagy teremtés-eposzban találkozhatunk ezzel az alapvető tragikus történettel: az elválasztott és a másik fél után sóvárgó, azt kereső, tökéletes párját soha meg nem találó, eredetileg egylényű ember kálváriájával.

Nos, a tantra egyfajta megoldást kínál erre a fájdalmas helyzetre: a testi, lelki és szellemi egyesülés folyamatát.

Nyilvánvaló, hogy a szex csak egy része ennek a folyamatnak, de fontos, elengedhetetlen része. A tantrát ezért csak akkor tudjuk megérteni és az eredeti szent iratok szellemében gyakorolni, ha minden érzésünket, gondolatunkat és tettünket az eddig kifejtettek hatják át, irányítják és minősítik.

 

*

 

A bevezetőben ígértek szerint egy horizontális pásztázással törekedtünk feltárni szexuális szerepeink szerveződését. A vázlatosan megfogalmazott 12 pont természetesen szűkíthető néhány téma összevonásával vagy elhagyásával - de bővíthető is pl. pszichopatológiai vagy szociálpszichológiai, szociológiai kitekintés révén.

Vállalt célunk annak érzékeltetése volt, hogy a bővített holisztikus szemlélet (környezet - test - lélek - szellem) mint rendezőelv segíthet e téma megközelítésében is.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Most az esőről mondom el

2009.06.11. 15:24 zöcskei

 

„Most ez esőről mondom el
 
 
Először azt hadd mondjam, Édes,
hogy a nyáreleji napok
fülledt melege nemcsak születés-szag,
halál-szag is:
halottak csontjain
nyílnak merengve a
mindent-tudó virágok –
 
s csak ez után mondhatom el,
most az esőről, amit évek óta
magyarázok, dünnyögök, kiabálok:
 
úgy élem ezt a végtelen,
május-szagú, vad, földre-hajló,
halálba hulló, gyönyörű,
egyetlen életet,
 
hogy énbelőlem esik az eső,
engem pólyál be az eső,
s magam vagyok az áztató
és növesztő eső –
 
de amikor megnyílsz előttem,
öledbe ágyazom magam,
áldott ágyékod megfeszül,
s szolgálhatlak, hogy megszülessünk újra,
remegve fényben és lucsokban
és mindig győztesen –
 
olyankor
s utána néhány tiszta percig
én vagyok az is, ami nem eső…
 
Érted, szivem?
 
A vers címe – néhány kiadó szerint – annyira marketing-értékű, hogy nem is lenne szabad a költőre bízni…
     A kiválasztott vers címe (Most az esőről mondom el) arra utal, hogy egy olyan témáról szól, aminek már nekifutottam máskor is, s most – látszólag - az eső adja az alkalmat arra, hogy újra megpróbáljam elmagyarázni. S kezdem azt a következőképpen:
 
Először azt hadd mondjam, Édes,
 
     A megszólításból kitűnik, hogy most nem úgy általában a kedves Olvasónak, hanem (az akkori, ha nem sértő: soros) páromnak szeretném elmondani azt a bizonyos dolgot, ez alkalommal az esővel összefüggésben, de először valami mást kell kifejtenem:
 
hogy a nyáreleji napok
fülledt melege
nemcsak születés-szag,
halál-szag is:
halottak csontjain
nyílnak merengve a
mindent-tudó virágok –
 
     A témát s a gondolatot egyaránt lebegtető gondolatjel is utal rá, hogy még nem érkeztünk el tehát ahhoz a bizonyos dologhoz, de a fentírtak fontos lesznek majd annak megértéséhez is.
     Itt és most – talán tudja a kedves Olvasó: én ezoterikus pszichológusnak vallom magam (Thorwald Dethlefsen, A sors, mint esély című és más könyvek írója után szabadon) – a taóról, a jin-jang egyensúlyáról kell beszélnünk. Nyilván azért is, mert a későbbiek során így lesz majd (még) érthető(bb) valami…
     Hogy tehát elválaszthatatlan egymástól ez a két pólus, mely ugyanakkor feltételezi és kizárja egymást. Nemcsak a báb halála s a pillangó születése közötti kapcsolatról van szó, s nemcsak arról a torokszorítóan megalázó és mégis izgató-izgalmas tényről, hogy a szeretkezés: az új élet keletkeztetése és az ürítés: a bomlástermékek elengedése fiziológiailag azonos vagy igen közeli helyeken történik (a húgycsőnyílás s az ánusz és környéke, mint erogén zóna)… –
     De szó van arról is, hogy a coitus eredetileg együttjárást, -menést, az exitus pedig kijárást, -menést jelent; tehát a halál, mint a lélek kimenetele a testből (exitált – mondják a korházban az elhunytról) ugyanabból a tőből fakad, mint a szeretkezés… - és (tudattalanul!) ezért mond le sok nő a tudat- és kontroll-vesztéssel is jár(hat)ó kis halálról: az orgazmusról, mert fél, hogy valami olyan is történhet, amit nem tud ellenőrizni s amire nem fog tudni visszaemlékezni… - és persze arról is szól a vers, hogy a bomló anyag termékenyíti meg legjobban a környezetét.
     A következőről nem szól a vers, de el kell mondanom, mert utólag jöttem rá, éreztem meg egy hosszú relaxálás kegyelmi pillanataiban, hogy benne van a vers bevezető hangulatában, a képek építkezésében:
     Sok-sok évvel ezelőtt Zugliget tetején laktam, egyetemi kollégiumban. Május   végén-június elején sokszor reggel sétáltam haza a szerelmesemtől. Az ébren töltött éjszaka és a történések miatt sajátságosan módosult tudatállapotban tettem meg a meredek utat az 58-as villamos végállomásától a koleszig. A meleg ugyanakkor bizonyára a kialvatlanságom miatt is tűnt fülledtnek, biztosan kimerült, éhes és szomjas is voltam – tehát benne voltam mélyen az anyagban. És mégis, talán éppen ez segített ott és akkor megérezni inkább, mint meglátni a születés és a halál egységét, elválaszthatatlanságát.
     Megalázó dolgok is történtek velem akkoriban, meg éreztem is, hogy böjtje és sok súlyos következménye lesz a szó szerint tiltott gyümölcs fogyasztásának – de vállaltam. Előre feladtam magam, mert tudtam, hogy megéri: nagyon boldog és büszke is voltam azokon az éjszakákon.
     De – hangsúlyozom -, bár írtam verseket akkor is (melyek Apor Péter írói néven később meg is jelentek professzorom: Király István bábáskodása mellett az általa főszerkesztett Kortárs című és más folyóiratokban; mindhármunk számára érthetetlenül Bóka László is támogatott, fogadott fiának tartott s rólam mintázta Karfiol Tamás című regényének főhősét…), s néha már akkor is úgy éreztem, hogy ha nem is írom le, megélem a verset, verset élek – de ezt a verset évtizedekkel később vetettem papírra, s mint írtam, egy relax során még később éreztem meg, hogy e reggelek hangulata búvópatakként rejtőzött bennem azóta.                               
     Kérem a kedves Olvasót, lapozzon vissza s nézze most meg még egyszer e vers eddig közölt részleteit, és olvassa el utánuk a következőket:                           
 
s csak ez után mondhatom el,
most az esőről, amit évek óta
magyarázok, dünnyögök, kiabálok:
 
úgy élem ezt a végtelen,
május-szagú, vad, földre-hajló,
halálba hulló, gyönyörű,
egyetlen életet,
 
hogy énbelőlem esik az eső,
engem pólyál be az eső,
s magam vagyok az áztató
és növesztő eső –
         
     Ugye látja, ahogy megyek a középső versszak kis-Petőfijeként: kócosan, kihajtott gallérral, a szemem majdnem begyógyult J (értsd: majd leragad, összeér szinte a két szemhéjam), íveket látok csak, szagokat érzek inkább, és persze érzések járnak át, töltenek ki…
     De a következő versszakra már kiszakadtam ebből az extázisból – nagyon is józanul, földhözragadt tárgyilagossággal látom, érzem és élem, amit távoli földre szakadt hazámfiától: Csíkszentmihályi Mihálytól tanultam, hogy a flow vagyis az áramlat kegyelmi állapotában az ember egyedül önmaga lehet a cselekvés oka („énbelőlem esik az eső”), tárgya („engem pólyál be az eső”) és maga a cselekvő, sőt a   cselekvés is („s magam vagyok az áztató és növesztő eső”)…
    S aztán a csavar, a pont az i betűn:
 
de amikor megnyílsz előttem,
öledbe ágyazom magam,
áldott ágyékod megfeszül,
s szolgálhatlak, hogy megszülessünk újra,
remegve fényben és lucsokban,
és mindig győztesen –
 
olyankor
s utána néhány tiszta percig
én vagyok az is, ami nem eső.
 
    Mert mit is írtam a jing-jang egyensúlyról? Hogy két eleme feltételezi és kizárja egymást. Ha tehát én vagyok az eső oka, tárgya és maga az eső (legyen ez a jin: mert a jin – egyebek közt – nedves, nyirkos, befogadó), akkor kell legyen valami, ennek a jang párja-ellentéte, „ami nem eső”, legalábbis akkor kell legyen valami ilyen, amikor megtörténik a varázslat: létre jön a tao...
    És mikor jöhet létre a tao, mikor történhet meg a varázslat? Hát persze, hogy halál-közeli állapotban, a coitus exitus-szakaszában: az orgazmus alatt s az azt követő „néhány tiszta percig”.
     Jöjjünk csak vissza a földre.
     Mert hogy is fejeződik be ez a vers?
     Bizony egy kérdéssel:
 
Érted, szivem?
 
     Nem értette.
     Kérdeztem volna – kérdem én -, ha biztos vagyok abban, hogy érti? És tessék nézni olyan árulkodó jeleket, mint a nagy É az első sor megszólító szavában – és a kis sz az utolsó soréban.
     Nem értette.
     Nem értették.
     Nem értik.
     Jó, hagyjuk az én panaszkodásomat.
     Hadd hívjam fel a figyelmet inkább olyan, ugyancsak formai, ám pozitív jelekre, mint, hogy minden páratlan versszakban az életről s a halálról írok, de minden párosban csak az esőről (és erről páratlanban soha): tézis és antitézis, marad a gyerek, ha játszhat.
     És miért ne játszhatna?
     Véresen komolyan, reménykedve és reménytelenül: Miért ne játszhatna?
     Szívem szerint i nélkül írtam volna, így: Mért ne játszhatna? Ez valahogy keményebb, durvább, földhöz ragadtabb, sértődöttebb…
     Eric Berne, a tranzakcionális analízis kidolgozója tanított meg minket arra, hogy a szex (is) a bennünk élő Gyermek funkciója (hitem szerint mindkét Gyermeké: a rebellis legalább annyira benne van, mint a stréber; részben ezért olyan kétarcú a viselkedésünk a szexben, és tudjuk, hogy nemcsak mi férfiak kívánunk néha szadizni közben a nőkkel, hogy fájjon egy kicsit – de ők is igénylik ezt…). Igen, a szerelmes szeretkezés orgazmusa egyszerre tao és kis halál: ez a versben a harmadik páratlan versszak – egy más szempontból nézve a szintézis a tézis és az antitézis (az első és a második páratlan strófa) után.
     És ezért a szerelmes szeretkezés orgazmusának himnusza ez a vers.
     S egy kicsit magyarázata annak is, hogy miért olyan szerelmes természetűek a művészettel foglalkozó férfiak és nők, s miért fontos számukra olyan nagyon a jó testi kapcsolat: a beteljesült szerelem s az örömteli szex…
     Egy másik rendezőelv szerint a II. (ágyéki) és az V. (torok) csakra azért egyaránt érintett a művészethez kötődésben (lehet ez passzívnak tűnő szemlélődés, befogadás is, nemcsak aktívabb „alkotás”), mert a művészet és a szerelmes szeretkezés egyszerre teremtés, létrehozása valaminek (újra mondom: „alkotás” nélkül is, lásd: előbb a „verset élek”-állapot megfogalmazását), és totális kommunikáció ugyanakkor: 100%-os testbeszéd. (Ezért tud igazi boldogságot átélni a szerelmes nő a párjával orgazmus nélkül is, és - bármennyire is paradoxonnak tűnik - ezért ügyel a prostituált arra, hogy csak megjátszott orgazmusa legyen az ügyfelével; sokan nem is csókolóznak, a mellbimbójukat sem engedik izgatni ilyenkor.)
     Tehát – visszatérve a vershez – a költőnek megadatik a flow: az áramlat a maga kegyelmi állapotával, ám még ez is felülírható, még teljesebbé: taóvá tehető a szerelmes szeretkezés orgazmusával „s utána néhány tiszta percig”.
     És nem tovább.
     A boldogság nem folyamat – hanem csak pillanatok, percek állapota.
     Ezért nem szoktam boldog új évet sem kívánni – mert lehetetlent ne kívánjon az ember, főleg szeretteinek ne –, hanem ilyeneket írok-üzenek: soxor J legyél boldog az új évben is.
      Végül álljon itt még egyszer az egész vers:
 
 
 
 
Most ez esőről mondom el
 
 
Először azt hadd mondjam, Édes,
hogy a nyáreleji napok
fülledt melege nemcsak születés-szag,
halál-szag is:
halottak csontjain
nyílnak merengve a
mindent-tudó virágok –
 
s csak ez után mondhatom el,
most az esőről, amit évek óta
magyarázok, dünnyögök, kiabálok:
 
úgy élem ezt a végtelen,
május-szagú, vad, földre-hajló,
halálba hulló, gyönyörű,
egyetlen életet,
 
hogy énbelőlem esik az eső,
engem pólyál be az eső,
s magam vagyok az áztató
és növesztő eső –
 
de amikor megnyílsz előttem,
öledbe ágyazom magam,
áldott ágyékod megfeszül,
s szolgálhatlak, hogy megszülessünk újra,
remegve fényben és lucsokban
és mindig győztesen –
 
olyankor
s utána néhány tiszta percig
én vagyok az is, ami nem eső.
 
Érted, szivem?”

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása